Index Vakbarát Hírportál

A pünkösdi hétvége beindította a belföldi turizmust

2020. június 1., hétfő 14:44

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén, mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Könnyid László elmondta, hogy a szálláshelyek döntő többsége jellemzően pénteken nyitott ki, és országszerte szinte valamennyi vendéglátóegység és a fürdő is várja már a vendégeket. A vezérigazgató-helyettes szerint méréseik már hetedik hete azt mutatják, hogy a belföldi vendégek egyre inkább az országhatáron belül tervezik nyári pihenésüket, jelenleg kétharmados ez az arány. 

A korlátozások enyhítése óta pedig napról napra emelkedik a foglalások száma.

Az első nagy hullám a pünkösdi hétvégén volt, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban azt látni, hogy

naponta 2000-2500 új foglalás érkezik, többségében júliusra és augusztusra.

„A Balaton mellett valamennyi élővízhez és turisztikailag meghatározó térségbe, valamint a szálláshelyek teljes spektrumában érkeznek a foglalások”, mondta Könnyid, és azt is hozzátette, a szállodák mellett a panziók és egyéb magán szálláshelyek után is sokan érdeklődnek.  Ugyanakkor a vendégeket most elsősorban az érdekli, hogy a szolgáltatók mit tesznek a biztonságukért.

A turizmusban csaknem négyszázezer ember dolgozik Magyarországon, a szektor gerincét magyar családi tulajdonú vállalkozások adják. Ezért a Magyar Turisztikai Ügynökség itthon maradásra buzdító kampányával is azt üzenik, hogy a belföldi nyaralást választók a magyar munkahelyeket és a turizmusban dolgozó hazai családokat támogathatják.

Ingyen vacsora az egészségügyben dolgozóknak

Egyre több  szálloda és a Balatoni Körhöz tartozó étterem is szeretne csatlakozni ahhoz az akcióhoz, melynek keretében olyan orvosokat és nővéreket látnak vendégül, akik a koronavírus-járvány tetőzése alatt az átlagnál többet dolgoztak, és segítették a vírus elleni egészségügyi védekezést.

Az első ilyen vacsorát pünkösd pénteken, az egyik balatonfüredi szállodában tartották meg. Ez a hotel egyébként azt tervezi, hogy az egészségügyben dolgozó hétköznapi hősök mellett a későbbiekben takarítónőket, pénztárosokat, buszvezetőket is meghív egy exkluzív vacsorára.

 

Rovatok