Index Vakbarát Hírportál

Lemond BKK-igazgatótagságáról a momentumos Körömi Attila

2020. június 11., csütörtök 10:37

Körömi Attila, aki a Fideszt és a Jobbikot is megjárta, mielőtt a Momentum elnökségi tagja lett, lemond a BKK igazgatósági tagi megbízatásáról – jelentette be csütörtökön a politikus a hivatalos Facebook-oldalán.

Körömi a döntését azzal indokolta, hogy a Momentum múlt heti tisztújító közgyűlésén a párt elnökségének tagjává választották, az új elnökség pedig hivatalosan csütörtöktől kezdi meg a munkáját.

A momentumos politikust egyébként tavaly novemberben a pártja felkérésére delegálta a Fővárosi Közgyűlés a BKK igazgatóságába. 

A 2019-es üzleti év lezárását jelentő beszámolót elfogadtuk, így sommázva kijelenthető, hogy a megörökölt ügyeket lezártuk, illetve a lezárásig elvittük. Most már teljes energiával a jövő kérdéseire koncentrálhat a cég, melyben legnagyobb kihívást a közösségi közlekedésben a járvány által okozott teljesen új helyzetből való kilábalás jelenti

– írja Körömi a lemondását bejelentő posztban.

Rovatok