Index Vakbarát Hírportál

Több mint egymilliárd forintot szánnak az idei tűzijátékra

2020. június 16., kedd 08:10

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik meg idén Budapesten. Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok szerint az ára is ehhez mérhető, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) ugyanis

nettó 1,3 milliárd forintos

becsült árral  számol az idei tűzijátékra, írja a 24.hu.

A tervezet szerint keretszerződésről van szó, a feladat összetett, a zenei alap, a látványtervezés és az uszályok telepítése ugyanúgy beletartozik, mint a zárt láncú kommunikáció megszervezése.

A megbízást hirdetmény nélküli eljárásban pályáztatták meg. Ez azt jelenti, hogy három vállalkozást kértek fel ajánlattételre. Mindegyikük ismerős lehet a Rogán Antal minisztériuma alatt működő NKH háza tájáról. A lap felidézte, hogy 

A közbeszerzési eljárás dokumentumai szerint az NKH keretszerződés megkötésével is számolt, mivel a koronavírus-járvány miatt rendkívül nehezített az eszközök beszerzése, szállítása, az engedélyeztetési eljárás, illetve az egyes, gyakran egymásra épülő részfeladatok összehangolása.

Hétfőn írtunk arról, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH), valamint a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Zrt. (TMÜ) 6,5 milliárd forint értékben kötött szerződést minden eddiginél grandiózusabbra ígért augusztus 20-i ünnepségsorozatra, de abban az árban még nem volt benne a tűzijátékra szánt összeg.

Az elmúlt években egyébként csak  222 millió forintba  került  a félórás augusztus 20-ai budapesti tűzijáték.

Rovatok