Index Vakbarát Hírportál

Mellkason szúrta a recepcióst, többeket megvágott egy XII. kerületi szállodában – 17 év után fogták el

2020. június 24., szerda 14:35 | aznap frissítve

Szökésben volt, ám 17 év után, 2018 júniusában elfogták Mexikóban azt a jelenleg 42 éves férfit, aki 2001-ben, egy XII. kerületi szállodában előbb álnéven bejelentkezett oda, majd a vendégektől értékeket lopott el, végül pedig, amikor a recepciós jelzése nyomán a tulajdonos felelősségre vonta a férfit társaival együtt, az menekülés közben többeket megsebzett, az elé álló recepcióst pedig többször megszúrta késsel a mellkasán és a hasán.

Az  ügyészség.hu -n elérhető közlemény szerint a támadás akkor történt, amikor a tulajdonos és a vele levő személyek elállták a férfi és társai útját, és dulakodás alakult ki közöttük. 

A negyvenkét éves férfi ekkor vett elő egy kést, azzal hadonászni kezdett, és mindhárom – őt és társait feltartani igyekvő – személyt megvágta, majd futásnak eredt. Ekkor a recepciós is elé állt, a vádlott ekkor többször megszúrta az említett helyeken, ezzel közvetlen életveszélyes sérülést okozva a recepciósnak, akit csak a gyors orvosi ellátás mentett meg.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói a szökésben lévő férfit 2018. június 27-én fogták el Mexikóban, a mexikói és amerikai hatóságok segítségével. Ellene aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt nyújtottak be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A bíróság váddal egyezően bűnösnek mondta ki, és őt nyolc év fegyházbüntetésre ítélte és nyolc évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Fővárosi Főügyészség fellebbezést jelentett be az ítélet ellen, hosszabb tartamú fegyházbüntetést és közügyektől eltiltásra ítélést kértek. A védelem felmentést kért. A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, és noha az ügyészség indítványozta letartóztatását, ezt a bíróság elutasította. Az ügyészség a döntés ellen fellebbezett.

Rovatok