Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere

2020. július 14., kedd 10:27 | aznap frissítve

Az Index helyi forrásokból úgy értesült, hogy keddre virradóra holtan találták Bogdán Lászlót, a Baranya megyei Cserdi polgármesterét. Forrásaink szerint a roma polgárjogi aktivistaként is ismert Bogdán öngyilkos lett, holttestére az önkormányzat egyik épületében találtak rá, miután a családja keresni kezdte. A halálhírt az Indexnek Papp Gizella, a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségének vezetője, valamint Kolompár Orbán, az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke is megerősítette, aki ma találkozott volna Bogdán Lászlóval, és a férfi családjától értesült a hírről.

A haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, további részleteket nem közöltek. (A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében szokta vizsgálni az öngyilkossági eseteket.)

Mécsesek égnek a cserdi önkormányzat épületénél

Kollégánk, Presinszky Judit épp a közelben volt, amikor Bogdán László halálhíréről értesült. Mint írja, a falu egyelőre teljes sokkban van.

Cserdi polgármesteri hivatala körül teljes a csend kedden kora délután. Az ablaktáblák becsukva, a szomszédok bezárkózva. Egy rendőrautó két rendőrrel a hivatal előtt áll. Az önkormányzat épülete előtt két mécses ég. 

Több lakossal beszéltünk, ők azt mondják, nem tudnak semmiről. Volt, aki csak a déli hírekből értesült a negyvenhat éves polgármester öngyilkosságáról.

Nem volt semmi előjele, nem értik, hogy történhetett – mondták néhányan, miközben Bogdán László családjának házához vonultak.

Bogdánt a helyiek szerint mindenki szerette a településen. Egy idős férfi elbiciklizett az üres hivatalhoz, hogy körbenézzen. "Egyszer a nyári hőségben Bogdán egy pohár vízzel kínált meg a hivatal előtt. Melyik polgármester tenne ilyet" – mondta elcsukló hangon, könnyes szemmel.

Bogdán László 46 éves volt, 2006 óta állt a település élén függetlenként, előtte négy évig alpolgármester volt. 2013-ban lett országosan ismert, miután a cserdieknek bűnmegelőzési céllal börtönlátogatási programot szervezett, amire ellentmondásos címe miatt a média is felfigyelt. 

A köcsögmentesítés védőburok

Ekkor derült ki, hogy a zömmel romák lakta Cserdiben Bogdán vezetésével komoly, alulról szerveződő zöldségtermesztési közfoglalkoztatási program indult, és Bogdán komplex fejlesztési programot is indított a falu rendbetételére. Erről akkor az Index is beszámolt, de a külföldi sajtó érdeklődését is felkeltette. A többiek és általában a cigányok elé példaként állított karrierjét bemutatva Bogdán felidézte, hogy szemétszedőből miként lett évek alatt termelési igazgató egy elektronikai eszközöket gyártó multinacionális vállalatnál.

Bogdánnak – aki elsősorban a személyes jelenlétben és a helyi önszerveződésben hitt, és cserdi sikereit is ennek tudta be – számtalan konfliktusa volt, mivel nem csak helyben volt aktív: viszonylag gyakran szerepelt a sajtóban, és olykor az országos roma közéletben is hallatta hangját. Elsősorban a roma önkormányzati rendszert és az arra ráépült, az országos politika erőivel elvtelen alkukat kötő, mutyizós kisebbségi politikai színteret kritizálta.

2017 októberében azért került a figyelem középpontjába, mert  bejelentette , hogy faluja kész vendégül látni az Őcsényből kiutált menekülteket. Később arra panaszkodott, hogy egy szeptemberi budapesti roma összejövetelen  megrugdosták és leköpték . Utóbb kiderült, hogy ezt  valószínűleg csak kitalálta , és az is megtépázta a hírnevét, hogy  nem beszélt egyenesen  egy korábbi bűncselekményének jogerős ítéletéről.

Bogdán László más elismerések mellett idén januárban Raoul Wallenberg-díjat kapott a kisebbségi és többségi társadalom békés együttéléséért tett erőfeszítéseiért.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

(Borítókép: Bogdán László, Cserdi független polgármestere a Raoul Wallenberg-díj egyik idei kitüntetettje az elismerés átadóünnepsége előtt Budapesten 2020. január 16-án. Fotó: Balogh Zoltán/MTI)

Rovatok