Index Vakbarát Hírportál

Új eljárás indul a Szeviép-ügyben

2020. július 30., csütörtök 13:10

A Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék másodfokú döntését és új eljárásra utasította a törvényszéket a Szeviép-ügyben csütörtökön, írja az MTI.

Az ügyészség csődbűncselekmény elkövetésével vádolta meg az út- és magasépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével foglalkozó, felszámolás alatt álló Szeviép Zrt. három egykori vezetőjét, akik a cselekményt azzal követhették el, hogy a társaság vagyonának másfél milliárd forintos csökkentésével meghiúsították hitelezők kielégítését.

Az első fokon korábban eljáró Szegedi Járásbíróság bűnösnek mondta ki és letöltendő szabadságvesztésre ítélte a vádlottakat, a másodfokú Szegedi Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette őket. A harmadfokú eljárásra kijelölt ítélőtábla végzése szerint a törvényszék megalapozatlan döntést hozott, mert bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül állapított meg a járásbíróságétól eltérő tényállást.

A Szeviép-ügyről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Rovatok