Index Vakbarát Hírportál

Nyílt háború kezdődött a DK és a Momentum között Gödön

2020. augusztus 5., szerda 09:02 | aznap frissítve

A Demokratikus Koalíció állítása (2020. augusztus 4.): Hangfelvétel bizonyítja, hogy Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere fideszesre akarta cserélni a város LMP-s és DK-s alpolgármestereit. A DK azt közölte, hogy a birtokukba jutott egy hangfelvétel, amelyben Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere arról beszél, hogy a Momentum országos vezetésével egyeztetve le kívánja váltani a szövetséges pártok (LMP és DK) alpolgármestereit, és helyettük a Fidesz önkormányzati képviselőjét nevezné ki alpolgármesternek a városban.

A hangfelvételen Balogh kijelenti, hogy a jövőben nem kíván együtt dolgozni a választást vele közösen megnyerő ellenzéki pártok által jelölt alpolgármesterekkel, hanem helyettük egy fideszes (Pintér György), egy momentumos (Andrejka Zombor) és egy független (Hlavács Judit) képviselő alpolgármesteri kinevezését támogatja, mondván, bennük “bízik annyira, hogy rájuk tudná bízni” az alpolgármesteri feladatokat. Az általa kívánatosnak tartott alpolgármesterek között első helyen a Fidesz képviselőjét javasolta, írja tehát a DK.

A Momentum reakciója (2020. augusztus 5.): A hangfelvétel manipulált, Balogh Csaba nem akarta fideszesre cserélni a jelenlegi alpolgármestereket, és minderről ők is küldtek egy részletet egy beszélgetésből, állításuk szerint az eredetit, amit itt lehet meghallgatni.

A két és fél perces felvétel lényegi részének szó szerinti leirata:

– Azt tudod, hogy egy alpolgármesterre, aki helyettesít téged, mindenképp szükséged van?

– Igen. Ennek tudom javasolni igazából Pintér Gyurit (Fidesz), Andrejka Zombort (Momentum), Hlavács Juditot (független). Ki az, akiben a legjobban megbíztok? És remélem nem a Pintér Gyurit mondjátok.

A Momentum elnöksége szeretné rendezni a gödi helyzetet, és őszintén remélik, hogy „a DK honlapján közzétett manipulált hangfelvétel egyéni magánakció, és nem a párt hivatalos álláspontját és stratégiáját tükrözi”.

Balogh és a többi munkatársa között már jó ideje egyre feszültebb a viszony. A gödi önkormányzat belső feszültségeiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben még áprilisban, amiben alaposabban megnéztük, mit jelent Gödnek az, hogy a kormány kiszervezte a település alól az ott található Samsung-gyárat.

Július 17-én fegyelmi eljárást indítottak Balogh ellen, pénteken pedig fel is függesztették őt. A polgármester bírósághoz fordult a döntés miatt.

Rovatok