Index Vakbarát Hírportál

A Swietelsky reagált Tüttő Kata 3-as metróról szóló posztjára

2020. augusztus 14., péntek 13:21

Napra pontosan egy hónapra cikkünk megjelenését követően reagált a Swietelsky Vasúttechnika Tüttő Kata városüzemeltetési főpolgármester-helyettes közösségi oldalán közzétett állításaira.

A Swietelsky Vasúttechnkia Kft. lapunknak eljuttatott levelében azt írta: nem zsarolta a fővárost azzal, hogy leállítja a metrófelújítást, ha nem kap azonnal 18 milliárdot, az pedig nem állja meg a helyét, hogy a benyújtott követelés több mint felét szakmailag nem lehet alátámasztani.

A cég már két évvel – a már akkor is nyilvánvalóan nem tartható – határidő lejártát megelőzően jelezte a szerződésmódosítás szükségességét és a többletköltségekre vonatkozó igényét, tették hozzá. Ezt az igényt a cég részletekbe menően kidolgozta, azaz nem bemondáson, téves kalkuláción és nem zsaroláson alapul, írták.

Rovatok