A kormány a városvezetés akarata ellenére nem kezd bele a Liget vitatott épületeinek építésébe, ígéri Fürjes Balázs, aki szerint Karácsony az, aki a törvényben előírt egyeztetés nélkül hoz döntéseket az ügyben. A Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár autósüldözésről, kerékpársávokról, a következő évtized hídjairól és főpolgármesteri ambícióiról is beszélt az Indexnek adott nagyinterjúban. És azt is elárulta, hogy miért akarták a nyilasok kivégezni az édesapját.
A MOME új campusán vagyunk, amelyet az elmúlt években fejeztek be és adtak át az ön irányításával. Miért pont egy olyan egyetemnek jutott ez a 17 milliárdos fejlesztés, amelynek összesen nincs ezer diákja?
A MOME kreatíviparunk zászlóshajója. Azokat képzik itt, akik a dizájn, a tárgy- és képalkotás egyetemes nyelvén mesélik el a magyar történeteket a nagyvilágnak. Mi egy sikeres Magyarországért dolgozunk, ahhoz pedig magyar sikerek kellenek. Kiváló egyéni és közösségi teljesítmények. Ezt szolgája a világszínvonalú képzés és campus a MOME-n.
Mégis, ha létszámarányosan nézzük, akkor ez olyan, mintha az ELTE kapott volna három Puskás Arénát.
Nagyon lerobbant volt az itteni campus, sajnálom, hogy nem forgattak akkor, felkészülésre és alkotásra jóval alkalmatlanabb teret láttak volna...
Az ELTE-nek is vannak lerobbant campusai.
Ezért építettünk új természettudományi kart neki Lágymányoson. Az Orbán-kormány minden ciklusában egyetemépítő a kormány. 1998 és 2002 között felépítettük az Andrássy Egyetemet, Lágymányoson az ELTE TTK és a Műegyetem modern épületét, a győri Széchenyi István Egyetemet és száz év után először magyar egyetemeket határon túl. Az elmúlt években átadtuk a felújított és kibővített Zeneakadémiát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika campusát, megnyitva a budapestiek előtti az Orczy parkot, tavaly átadtuk a MOME-campust, korábban az új Semmelweis Egyetem tömbjét Ferencvárosban, zajlik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fejlesztése. Van feladat bőven, de talán haladunk.
Ha már a Pázmány példáját említi: ők a 90-es években Piliscsabán építettek egy campust Makovecz Imre tervei alapján. Egy karakteres és impozáns, de komoly üzemeltethetőségi nehézségekkel küzdő létesítményt, amelyet mára nagyjából el is hagytak, és átköltöztek Budapestre. Nem fenyegeti-e hasonló veszély a MOME-t is? Ránézésre százmilliókkal nőhettek a működési költségeik, ami ugyancsak jelentős tétel egy 1,5 milliárd forint körüli éves költségvetésű egyetem számára.
Az új campus a MOME-közösség saját álma, terve, ambíciója volt, nem a kormány erőltette rájuk. Kidolgoztak egy 21. századi egyetemi modellt, és támogatást kértek hozzá. Felelős elképzelés volt, mellé álltunk, és együtt fölépítettük a dizájnegyetem új otthonát.
Az asztalon volt már akkor az alapítványi átalakulás?
A MOME, személyesen annak előző rektora, Kopek mester, teljes körű megoldással kopogtatott. Benne volt a campus és az egyetem új működési modelljének terve, alapítványi struktúrával. Talán nem véletlen, hogy a hazai és a nagy nemzetközi magáncégekkel folyamatos együttműködésben alkotó, a piaccal és a piacra is dolgozó egyetem szorgalmazta először azt a modellt, amelyet most kiterjesztettünk. És a campushoz ráadásul született egy 15 ezer négyzetméteres közpark, amelyet egy éve szabadon használhatnak a budapestiek.
Korábban ez a zöldterület nem volt szabadon látogatható?
Nem. A nyitott parkból tízezer négyzetméter a teljes zöld, a többi utak, pihenők, utcabútorok. Elültettünk tizenhatezer növényt, fát, bokrot, cserjét. Az épületekben sok helyütt elkerültük a légkondicionálás beépítését, és a födémbe-falakba épített mennyezeti hűtés-fűtést alkalmaztunk. Ez környezetkímélőbb. Mindaz, amit a világ képben, filmben, animációban, látványban, tárgyalkotásban, épületekben, épített környezetben tud, elsajátítható és előállítható a MOME-n a legkorszerűbb körülmények között.
A zöld- mellett vannak barnamezős feladataik is. Szeptember végéig kellett elkészülniük egy akciótervvel, amely a rozsdazónákra vonatkozik, ahol például 5 százalékos áfával lehetne lakásokat építeni. Mi került bele a tervbe?
A városi otthonteremtési programnak három célja van: a radikálisan csökkentett áfa révén segíteni megfizethető árú lakások építését, bevonni a város életébe a lepusztult rozsdaövezeteket, és megtartani, gyarapítani az építőipari munkahelyeket. Az egykori vasúti, raktározási, ipari tevékenységgel felhagytak e területeken, a környezetszennyezés ott maradt. A városokon belüli elhelyezkedésük kitűnő, közlekedési kapcsolataik jók, de ma parlagon hevernek. Ezek a város aranytartalékai. Nagy feladat rendbe tenni, de nekilátunk.
Például egy ilyen kormányzati kérdésben ön Budapest érdekeit képviseli a kormányban, vagy pedig a kormány érdekeit képviseli Budapesten?
Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár és tősgyökeres budapesti vagyok, közszolgálatban vagy a magánszektorban húsz éve építhetem a várost, szenvedélyem Budapest. Természetesen elsősorban a főváros sorsát viselem a szívemen.
Annyira, hogy négy év múlva ön lesz Karácsony Gergely kihívója?
Erre ne fogadjon, nincsenek ilyen terveim.
És ha úgy teszem fel a kérdést, hogy Vitézy Dávid vagy Fürjes Balázs lesz-e a főpolgármester kihívója?
Egyikünkre se fogadjon nagy tétekben! Én nagyon jól érzem magam abban a munkában, amelyre megbízást kaptam, és ezzel, úgy látom, Dávid is így van. Fontosnak tartom, hogy ha van valakinek egyemberes a feladata, arra koncentráljon. Ha az aktuális feladatát valaki csak ugródeszkakának tekinti ahhoz, hogy egy másik megbízást elnyerjen, annak könnyen rossz vége lesz. Sem a ma rábízott munkát nem látja el rendesen, sem a vágyott megbízást nem nyeri el. Én a kormányzat Budapest-felelőseként jó helyen vagyok.
Mégis: a napokban többször is olyan témákban kritizálta a főpolgármestert, amelyeknek nem sok köze van a budapesti fejlesztésekhez. Ott van például a judapestező ellenzéki jelölttel kapcsolatos megszólalása, ami kevésbé érthető, ha nincsenek városvezetői ambíció.
Ennek semmi köze a nem létező városvezetői ambíciókhoz. Az én dolgom gyakorlati megoldásokat találni a budapesti kihívásokra a budapestiek érdekében. Nem szoktam politikai nyilatkozatokat tenni, mert nem az a feladatom. Most se tettem, ez morális kérdés, nem politikai. Bár jó, ha egy politika morális alapokon áll. Ehhez képest a mindenkit kioktató ellenzék egy nácit indít az időközin. Budapesttől 200 kilométerre, Szerencsen. Aki Budapestet judapestezve zsidózik. Elfogadhatatlan, gyomorforgató. A főpolgármester meg ahelyett, hogy megvédené legalább a budapestieket, külön kampányvideóban áll ki az antiszemita, rasszista, cigánygyűlölő jelölt mellett.
Durva sérelem a budapestieknek és minden jóérzésű magyar embernek, hogy Budapest első embere teljes mellszélességgel kiáll egy olyan ember mellett, aki Budapestet Judapestnek nevezi, aki zsidó uzsorástőkéről beszél, és a jellegzetes hajviseletükről felismerhető vallásos zsidó embereket tetűcsúszdásoknak nevezi. Úgy, hogy ez ráadásul nem az első eset: tavaly a főpolgármester már azzal is közbotrányt okozott, hogy azt mondta, a képviselőket zsidó származásuk miatt listázni nem náci dolog.
Akkor nem emlékszünk, hogy megszólalt volna.
Mert akkor Karácsony még nem volt főpolgármester. De ön szerint rendben van, hogy Budapest első embere kiáll olyasvalaki mellett, aki undorító módon úgy nyom antiszemita szöveget, hogy Judapestnek nevezi Budapestet? Minek kellene ahhoz történni, hogy a budapestiek számíthassanak főpolgármesterük védelmére? Mihez fog még asszisztálni politikai számításból? Neki kellett volna az elsőnek lennie, aki fellép ez ellen. Karácsony önöknek mondta nemrég, hogy az ellenzéknek nincs ajánlata a választók felé. Pont az a baj, hogy van: a borsodi voksoláson az ellenzék ajánlata a főpolgármester támogatásával az antiszemitizmus, a rasszizmus, a kirekesztés.
Az látszik, hogy önnek ez fontos kérdés, a Fidesz többi politikusa miért nem áll bele ebbe az ügybe?
Az, hogy más mit és miért csinál, vagy mit nem csinál, azt mindig az illetőtől kell megkérdezni. A főpolgármester magatartása önmagában is felháborító, de valamelyest személyesen is érintett vagyok. Édesapám a Ludovika utolsó évfolyamán végzett. A német megszállás után nagyapámmal és másokkal katonai ellenállási csoportot szerveztek. Céljuk zsidó honfitársaink megmentése és a hidak megvédése volt. Árulás miatt egy Radó nevű pribék vezetésével tartóztatta le a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék. Azonnali statáriális tárgyalás. Két hadbíró a halálbüntetés mellett, egy ellene szavazott. Ezért beszélgethetünk most – a halálbüntetést csak egyhangú döntés esetén hajtották végre. Nácikkal, komcsikkal nincs alku, a nácizmus nem vicc, így neveltek odahaza.
Mégis, mit várna még? A jelölt bocsánatot kért, a főpolgármester pedig elmondta, hogy ezek után vállalható jelöltnek tartja a saját politikai közössége részéről.
Megbánni a rosszat, bocsánatot kérni, megbocsátani, kiengesztelődni önmagunkkal, a sorsunkkal és egymással, nélkülözhetetlen a normális élethez. A cselekedeteinknek azonban vannak következményei, amelyeket viselnünk kell. Sokszor ez szükséges is az igazi kiengesztelődéshez. Ha valaki érett, meglett emberként olyan kifejezéseket enged meg magának, mint Bíró László, és ezért évekig nem kér bocsánatot – csak azután, hogy jelölt lesz és valakik kikukázzák az interneten, hogy ő régebben ilyeneket mondott –, annak nincs helye a a magyar politikában.
A saját megszólalásai kapcsán nem érez valami egészen más jellegű előítéletet? Például azt írja: „Autósok dugóban, biciklisáv üres, kereszteződésben káosz. Továbbra is javaslom: sávlezárás azonnali megszüntetése (...) Autóval járni nem deviancia!#stopautosuldozes.” Ön létező vagy nem létező ellentétekre játszik rá ezzel, például autósok és kerékpárosok között?
Bocs, ebben én most sem találom az előítéletet. És beidézné a kihagyott részt is?
Egész pontosan így írta a tanévkezdéskor: „Továbbra is javaslom: sávlezárás azonnali megszüntetése, alapos szakmai előkészítés, valódi konzultáció az emberekkel.”
Köszönöm szépen! Én pont azért kezdeményeztem párbeszédet és tettem javaslatokat – eddig eredménytelenül –, hogy az autósok és a kerékpárosok mesterséges szembeállítása megszűnjön. Változtatni másképp érdemes. Amit nagyon hiányoltam, az a résztvételesek nevében sokszor megígért előzetes társadalmi párbeszéd, az érintettek megkérdezése és az alapos szakmai előkészítés. Mindkettő segít megúszni az ügyetlenkedést.
A főpolgármester úr megígérte, hogy eljön velünk egy bebiciklizésre a Nagykörúton. Nem csatlakozna hozzánk? Ott akár meg is beszélhetnék, hogy kinek jár egy sáv és kinek kettő.
Ki nem hagynám semmi pénzért, fogjanak szavamon! Ha hívnak, ott vagyok.
Visszatérve az autósüldözésre...
Három kezdeményezést tettem, válaszra sem méltattak. A legfontosabb: iskolakezdésre vonják vissza a sávlezárást, adják vissza az elvett sávot a Nagykörúton! Ez Budapest legforgalmasabb útja, melyen egy munkanapon 200 ezer ember megy keresztül 60–70 ezer autóval, 1500 kerékpárral. Október közepétől április végéig érthetően zuhan a biciklisek száma – ez kitűnő alkalom lenne az érintettek valódi megkérdezésére, az alapos tervezésre, a hatástanulmányok, forgalmi modellszámítások elvégzésére.
A tavaszi karanténhoz hasonló sokkok mindig alkalmasak arra, hogy nagy változásokat érjenek el. Nem ért azzal egyet, hogy a Nagykörútnak sokkal jobbat tenne, ha nem autópályaszerű forgalmat bonyolítana, hanem csak egy-egy sávon haladhatnának a gépkocsik?
Na látja, ez a legfontosabb kérdés! Abban egyetértünk, hogy a főváros közlekedésében szükség van egy új egyensúlyra. A cél az, hogy emberek saját elhatározásból, önként, nagyobb számban választhassák a közösségi közlekedést. Mindeközben ne büntessük azokat, akik a családi élet szervezéséhez vagy a munkába járáshoz, munkavégzéshez autót használnak! A belváros forgalomcsillapításának három előfeltétele van. Jobb minőségű, ezért választhatóbb közösségi közlekedés; a ma még hiányzó, a belvárost kikerülhetővé tevő és így tehermentesítő külső körutak és hidak megépítése; valamint egy olyan P+R parkolóhálózat, ahol az emberek a tömegközlekedési csomópontoknál lerakhatják az autóikat és átszállhatnak a BKV járataira. Egy kisebb forgalmú belvárosban bőven lehet több kerékpárút – akár a Nagykörúton is.
Kétségtelen, hogy a körúti kerékpársáv egy huszárvágásszerű megoldás, amire a járványhelyzet teremtett lehetőséget. De a kormánynak is sokszor vannak hasonló huszárvágásai: nagy ugrások a lépésről lépésre haladás helyett. Aztán ezek vagy bejönnek, vagy nem.
Ha az említett előfeltételek biztosítása helyett csak ötletszerűen szétlocsolnak egy vödör sárga festéket a belvárosban, abból nem megoldás lesz, hanem káosz. Észre kellene venni, hogy Budapest nem csak a belvárosból áll, és a belvárosi közlekedés nehézségeit javarészt a belvároson kívül lehet orvosolni. Huszárvágásoknak olykor lehet helye, csak utána meg kell nézni, mit okoztak vele. Nézzünk egy kormányzati huszárvágást: bevezettük a vasárnapi boltzárat évekkel ezelőtt. Az emberek értésünkre adták, hogy nem kérnek belőle, a politika ne gazdálkodjon a szabadidejükkel. Megértettük, visszavontuk.
A körúti kerékpársáv a főváros vasárnapi boltzárja?
A politikának nem feladata átnevelni az embereket. A párbeszéd és a szakmai munka működő megoldást hozna a káosz és gagyiság helyett. A szezonalitás józan érvényesítése, idősávonként eltérő rend a munkanapokon belül, hétköznap-hétvége eltérések a forgalomszervezésben, a ma szemben lévő, az útszélességet duplán korlátozó villamosmegállók elcsúsztatása és ezzel útszélesítés, kerékpárosok elsőbbsége a lámpáknál – csak címszavakban, hogy mi mindent lehetne megvizsgálni alapos munkával. Járdán vezetett, balesetveszélyes és ócska bicikliút helyett.
„Prioritási sorrend a közlekedésben: gyalogos, kerékpáros, kötöttpályás, nem kötöttpályás közösségi, autómegosztásos, autós.” Honnan idéztem?
Kelepcét orrontok, szerkesztő úr… Az biztos, hogy nem tőlem idézett. Elképzelhető, hogy Vitézy Dávid barátom mondta, de az is lehet, hogy egy Tarlós István idején született városházi dokumentumból van.
Igen, ez a Tarlós-éra Budapesti Mobilitási Terve.
És amit idézett – ahogy mondani szokás, a kontextusból kiragadva –, az nem általában a közlekedési módok prioritási sorrendjére vonatkozik a mobilitási tervben, hanem a minőségi közterületek tervezéséhez kapcsolódóan a közlekedés tervezésére ad irányelveket. Jól mondom?
De egyetért vele?
A mobilitási terv egyértelműen a közösségi közlekedés fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. Azon belül a kötöttpályás közlekedést teszi első helyre, helyesen.
Budapest közlekedésében ugyanis az a probléma, hogy a külső kerületekből és az agglomerációból békeidőben bejön naponta körülbelül egymillió ember, akiknek több mint a kétharmada autóval érkezik a városba. Miért? Mert a közösségi közlekedés nem elég vonzó alternatív számukra.
És ha rákényszerítjük a közösségi közlekedésre az autósokat azzal, hogy szűkítjük az utak áteresztőkapacitását?
Én annak a pártján állok, hogy ne kényszerítő és korlátozó intézkedésekkel érjük el a kívánt hatást. Legyen vonzóbb a közösségi közlekedés, érje meg azt választani! Ezért is kezdtük meg a HÉV-ek felújítását, dolgozunk továbbá az elővárosi vasúthálózat megújításán. Tegyük elkerülhetővé a belvárost a külső körutakkal és külső hidakkal, valamint épüljenek meg azok a P+R parkolók, amelyeknek köszönhetően letehető a gépkocsi. Mindez együtt fog új, jobb egyensúlyt eredményezni.
Említette a zöldfelületek növelését, de mintha ebben is ellentétes oldalon állnának a főpolgármesterrel: ő azzal érvel a Liget-projekt ellen, hogy amikor tavaly októberben megválasztották, akkor a budapestiek többsége arról a beruházásról is ítéletet mondott. Önök ennek ellenére tovább akarják folytatni az építkezést. Szembemennek a választói akarattal?
Magyarországon két szereplő van, akinek kutya kötelessége a város építése: az egyik a mindenkori kormány, a másik a mindenkori városvezetés. A budapestieknek pedig az az érdeke, hogy ez a két szereplő együttműködjön. Természetes, hogy egy olyan politikai társbérletben, amelyet a választók létrehoztak tavaly ősszel, vannak viták. Viták mindenhol vannak, a családban, a barátságban, a munkahelyen is, hogyne lennének egy politikai együttműködésben?
És ez még csak nem is barátság.
Nekünk nem az a dolgunk, hogy kedveljük egymást, hanem hogy megoldásokat találjunk a városi kihívásokra. Ha leülünk egy egyeztetésre, ahol 100 kérdésből 99-ben vitatkozunk, de egyben megoldást találunk, akkor megérte. A vitáktól nem félni kell, hanem le kell folytatni azokat, és a megoldásokat kell keresni. Nyíltan, őszintén, szakszerűen, mindig megadva egymásnak az illő tiszteletet.
Ezek szerint a Liget-ügy is egy a 99-ből.
A kormány néhány évvel ezelőtt nekirugaszkodott a Liget rendbetételének. Úgy szeretnénk megújítani a Ligetet, hogy mindenképpen nőjön a kiinduló állapothoz képest a zöldfelület, és ezzel több játszótér, több park, több sportpálya legyen benne. Rendbe tettük első körben a városligeti műjégpályát és a csónakázótavat. Tavaly megnyílt a nagyjátszótér, futópálya, sportpályák. Ahol korábban is beton volt, oda néhány helyen szeretnénk olyan kulturális intézményeket építeni, amelyek mágnesként vonzzák a látogatókat és a turizmust. Azt a turizmust, amelynek most különösen nagy szüksége lenne arra, hogy több budapesti látványosságunk legyen. Hogy amikor elkezd a szektor lábra állni, legyen miért Budapestre jönni.
Mindez a látogatókkal együtt autóforgalmat is vonzana.
Nekünk a forgalom tekintetében teljesen egyértelmű a víziónk, amelyet a Közfejlesztések Tanácsában Karácsony Gergelyékkel egyetértésben alakítottuk ki: egy-két mélygarázs a Liget sarkaiban, és belül egy autómentes Liget. Az a tervünk, hogy a Liget-program elkészültével a Kós Károly sétányt lezárjuk a gépjárműforgalom elől és gyalogos-kerékpáros sétány lesz belőle.
Ehhez képest a városvezetés azt mondja, amit még nem kezdtek el építeni, az ne is épüljön. A kormány pedig erre azt mondta, mi ugyanúgy járunk el, mint Tarlós István idején: egyetlen komoly budapesti fejlesztést nem valósítunk meg anélkül, hogy az aktuális városvezetés azt ne támogatná. Éppen ezért, bár nem értünk egyet a városvezetés döntésével, ezt az elvet tiszteletben tartjuk Karácsony Gergely esetében is. Mivel ő nem támogatja ezt, ezért a meg nem épült épületeket nem kezdjük el addig megépíteni, amíg ebben nincs meg a szükséges konszenzus. Most tehát nem építünk semmi újat a Ligetben.
Mégis úgy fest, hogy a Fővárosi Közgyűlés hoz valamilyen döntést, aztán a kormány időről időre felülírja ezt egy magasabb szintű jogszabállyal. Mint mondjuk ezen a héten is.
Elnézést, téved. A választások éjszakáján és az azt követő napokban a parlamentben fogalmazott meg a miniszterelnök Budapesttel kapcsolatban néhány alapelvet. Ezekhez a kormány azóta is tartja magát. Minden megállapodást betartunk, amelyet korábban Tarlós Istvánnal kötöttünk, és nem valósítunk meg egyetlen olyan jelentős kormányzati fejlesztést Budapesten, amelyet a városvezetés nem támogat. Ennek a korrekt partnerségnek a jegyében hívta meg fél éven belül kétszer is Orbán Viktor miniszterelnök Karácsony Gergely főpolgármestert a kormány ülésére. Nem a kormány az, aki felrúgja az ígéretét és nem tartja be a szabályokat.
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát létrehozó és szabályozó kormányhatározat azt mondja, hogy minden lényeges budapesti kérdést, akár önkormányzati, akár kormányzati, itt kell egyeztetni. A Városliget építési szabályzatának kérdését nevesítve is tartalmazza: azt előzetesen egyeztetni kell az FKT-n, és csak utána lehet bevinni a Fővárosi Közgyűlés elé. Múlt szerdán másodjára vette ezt semmibe Karácsony Gergely és vitte be úgy a közgyűlés elé döntésre a VÉSZ módosítását, hogy kihagyta ezt az egyeztetést. Mi csak reagálunk a párbeszédet elkerülő és a szabályokat sértő fővárosi magatartásra.
Tehát úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött.
Elhiheti, hogy nekem sem ez a kedvenc időtöltésem, mert érzek benne némi felesleges muszklimutogatást. A mi álláspontunk egyértelmű: nem fogjuk elindítani ennek a három meg nem épült létesítménynek az építését, amíg azt a városvezetés nem támogatja. Azt azonban tisztelettel kérjük a városvezetéstől, és ezt tavaly ősz óta hiába tesszük, hogy az FKT-ban egyszer azért szánjunk rá egy fél napot, hogy józan, szakmai párbeszéd keretében megnézzük magukat a tényeket. Ütköztessük egymással az érveket, és ezt a vitát végre folytassuk le nyíltan. A párbeszédre sem ad lehetőséget az a főpolgármester, aki egyébként a Párbeszéd nevezetű pártnak a vezetője. Most is azt kérjük, hogy október 15-én, az FKT következő ülésén tűzzük ezt napirendre, és egy higgadt, szakmai vitát folytassunk ebben a kérdésben.
És ha nem jutnak megállapodásra?
Ha nem fogunk megállapodni, akkor is megígérhetem, hogy a kormány nem építi fel a három kérdéses épületet. Sajnálom, ha nem születik józan kompromisszum, van erre jó példa is.
Baranyi Krisztina a kormány egyik legkérlelhetlenebb kritikusa a budapesti polgármesterek közül, az atlétikai stadion kapcsán mégis dűlőre tudtunk jutni. Felépül az atlétikai központ, körülötte pedig Baranyi Krisztinával közösen meghatározott terv szerint felépül a Ferencvárosi Szabadidő- és Sportpark. Találtunk megoldást, olyat, amely a budapestiek érdekét szolgálja. Mi ezt a megoldást keressük a Liget ügyében is.
A főpolgármester az Indexnek adott interjújában arról is beszélt, hogy ő nem látja reálisnak azt, hogy tíz éven belül új híd épüljön Budapesten. Mit gondol erről?
Abban egyetértek a főpolgármesterrel, hogy sokkal nehezebb feladat felépíteni egy új hidat, mint ötletszerűen szétlocsolni egy vödör sárga festéket a belvárosban. Azonban a város érdekében bízom benne, hogy a sárga festékes akció kudarca nem veszi el a kedvét a munkától. Budapestnek szüksége van két új hídra tíz éven belül, a Galvanira és az Aquincumira. Már ha valaki forgalomcsillapított belvárost és élhető Budapestet szeretne.
Akár tíz éven belül is?
Bizony. E hidak a 80-as évek eleje óta szerepelnek a városi tervekben. Nézze, a főpolgármesteri interjúkban az egyik héten ezt olvassuk, a másik héten azt. Én inkább a hivatalos városházi állásponthoz tartom magamat. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában egyetértésre jutottunk Karácsony Gergellyel és munkatársaival a Galvani-híd megépítésében, egyértelműen támogatta azt a főpolgármester. A Galvani-híd példája és a HÉV felújítása is azt mutatja, hogy érdemes a budapestiek érdekét szolgáló megoldásokat keresni, mert amikor a tárgyra térünk, akkor tudunk megoldásokat találni, egyetértésekre jutni.
Tíz éven belül azért lehetséges a Galvani-híd megépítése, mert egy nemzetközi, nyílt tervpályázaton kiválasztottuk a tervezőt, a hídépítőszakma sztárpárosa, egy holland–angol mérnökiroda tervezi a hidat, 2022-re elkészülnek a tervek és meglesznek az építési engedélyek. Tíz éven belül ez a híd, remélem, részben uniós forrásokból, megépíthető. Megy rajta rendes kerékpárút, külön vezetett gyalogosjárda, villamos és autók. A hídhoz kapcsolódik majd egy úthálózat a pesti és a budai oldalon is, egy új külső körút jön létre.
Az is bele fog férni a tíz évbe?
Tíz év sok mindenre elég. Nézzük csak meg, mi minden történt Budapesten 2010 óta, amikor átvettük a kormányzást és Tarlós István főpolgármester lett! Csak dolgozni kell. Az új körút az M1–M7-es bevezető szakasza és a Jászberényi út között teremt kapcsolatot. Részben meglévő úthálózatok felújításával, bekapcsolásával, részben új szakaszok megépítésével. Új közvetlen kapcsolat lenne Dél-Pest és Dél-Buda között. A híd és a körút elkerülhetővé teszi a belvárost. A forgalmi modellezések szerint napi 60 ezer gépkocsival csökkenne a belvárosi hidak és bizonyos belvárosi utak forgalma.
A híd maga lesz az új egyensúly Budapest közlekedésében: lesz rajta autós, kerékpáros, gyalogosforgalom és villamospálya is.
Jól haladnak az egyeztetések az úthálózatról Gajda Péterrel Kispestről, a kőbányai polgármesterrel, Kovács Róberttel, Baranyi Krisztinával Ferencvárosból, László Imre újbudai polgármesterrel és a csepeli polgármesterrel, Borbély Lénárddal is.
Mit gondol az új hidak építése vagy a régiek felújítása közötti választásról? Ez egy vagy-vagy kérdés?
Ez nem egy vagy-vagy kérdés, hanem is-is. A korábban már említett közlekedési egyensúly megteremtése érdekében kell két új híd. Éppen ezért van az, hogy a kormány halad a Galvani-híd terveivel és az Aquincumi-híd tervezésére odaadta a pénzt a fővárosnak. Reméljük, ők is haladnak a munkával.
Hogy látja Budapest pénzügyi helyzetét? Az a fővárosi álláspont, hogy a koronavírus és a kormány egyszerre bünteti Budapestet.
A koronavírus nem válogat, mindenkit ugyanúgy érint.
Mintha Budapestet különösen súlyosan érintené.
Nehéz helyzetbe hozza egyszerre a kormányt, az önkormányzatokat, a családokat, a munkavállalókat és a cégeket is. Ebből a nehéz helyzetből csak összefogással tudunk kilábalni. A koronavírus első hulláma az ország költségvetésén ütött egy 2000 milliárd forintos lyukat, amit csak közös teherviseléssel tudunk kigazdálkodni. A mi célunk elsősorban az, hogy a magyar emberek, a munkavállalók, a családok és a cégek legyenek azok, akiknek/amelyeknek a legkevesebb terhet kelll viselni ebből, az államnak és az önkormányzatoknak pedig a terhek többségét. Ezt a csekket nem tudjuk a koronavírusnak benyújtani, ezért van szükség közös teherviselésre.
Akkor nem lát ebben semmiféle politikai bosszút a fővárossal szemben?
A terhek arányos elosztása történik. A kormány saját magán, saját minisztériumain, intézményein és tervezett programjain is rengeteget vágott.
Tehát akkor nincs súlyos helyzetben a főváros?
Budapest gazdasági helyzete stabil, és 135 milliárd forint megtakarítása van értékpapírokban. Sok önkormányzat szívesen cserélne a fővárossal.
Sőt, tovább is ment ennél: egyenesen azt állította, hogy a főváros pazarlóan gazdálkodik a forrásaival. Ha ön lenne a főpolgármester, hogyan osztaná be ezt a pénzt?
De nem lennék főpolgármester. A kormány tiszteletben tartja, hogy az önkormányzat feladatait elvégezni Budapest választott vezetőinek a dolga, tehát nem szeretnék belebeszélni. De való igaz, hogy a nehézségek kapcsán kétféle önkormányzati magatartást látunk.
Vannak önkormányzatok – legyenek azok városok vagy falvak, pártszínektől függetlenül –, ahol nekigyűrköztek, amikor beütött a baj. Megnézték, hol tudnak kiadást csökkenteni, hol tudnak új bevételekre szert tenni. Elvégezték a munkát, és ha ezután is nehézségük volt, akkor kopogtattak a kormány ajtaján, és megkérdezték, hogy lehet-e még kormányzati segítséget kapni. Egy másik magatartás pedig az, hogy miközben látszik, hogy baj van, a fővárosi vezetése két kézzel szórja ki a pénzt az ablakon.
Amikor a kijárási korlátozások életben voltak, azonnal be kellett volna vezetni egy járványspecifikus menetrendet a közösségi közlekedésben, radikálisan vissza kellett volna venni különösen a buszok közlekedését napközben és különösen az esti órákban.
De még a karanténidőszakban is előfordult, hogy túlzsúfolttá váltak ezek a buszok.
A munkaidő kezdetén és végén feleslegesen ritkítottak, egyetértek, napközben és este pedig elmulasztottak takarékoskodni. Amit tettek, inkább ne tették volna, viszont elmulasztották, aminek értelme lett volna. Napközben és különösen az esti órákban üresen mentek a buszok, milliárdokat lehetett volna spórolni egy józan, észszerű menetrenden. De folyik el a pénz a Lánchíd kapcsán is.
A Lánchídon is sokat lehetett volna spórolni? Tarlós István megpróbálta, mert a választások előtt a beérkezett ajánlatokra azt mondta, hogy ennyiért nem.
A Lánchíd ügyében Tarlós István több év munkájával elkészítette a részletes kiviteli terveket, beszerezte a hídfelújításhoz szükséges engedélyeket, megindította a közbeszerzést. Amikor megkapta az ajánlatokat, akkor azt mondta, azok elfogadhatatlanul magasak, és ha ő marad a főpolgármester, akkor rendkívüli árfelülvizsgálatot fog elrendelni, és le fogja szorítani az árakat. Közben a budapestiek úgy döntöttek, hogy a Lánchíd felújítását, más feladatokkal együtt, Karácsony Gergelyre bízzák, aki úgy vette át a hivatalt, hogy folyamatban volt ez a közbeszerzési eljárás, ott voltak az árajánlatok, és le lehetett volna nyomni az árakat. Ilyenkor egy közbeszerzésen a kiírónak rengeteg eszköze van ehhez.
A kormány talán szokott élni ezekkel az eszközökkel?
Igen, a kormány szokott élni velük, mondok is rá egy példát. Most a Fradi-stadion mellett épül az a multifunkciós aréna, amely rengeteg kulturális rendezvénynek, koncertnek, kiállításnak és sporteseménynek ad majd otthont. A kormány az első ajánlatok után hozott egy határozatot, és rögzítette, hogy a beérkezett 150–180 milliárdos ajánlatokhoz képest 100 milliárd forintnál egy fillérrel sem lehet több. Optimalizáltuk a műszaki tartalmat, párbeszédet kezdtünk az ajánlattevőkkel az árcsökkentés érdekében. Ezt mind megtehette volna a Városháza, tarthattak volna nyilvános árlicitet is. Ezekkel az eszközökkel a főváros mind nem élt.
Azért a kormányra sem mindig jellemző ez. Gondoljunk csak a kétségkívül látványosra sikerült Puskás Aréna elszálló áraira! Az első költségtervek és a végső számla között ott sem csökkent, hanem jelentősen emelkedett az ár.
Én azokért a nagy budapesti városépítő munkákért és nyilatkozatokért tudok felelősséget vállalni, amelyeket én követtem el. A Puskás Arénánál biztosan nem mondtam olyan becslést, amiről beszél. A Puskás Aréna kezdetekben nem az én feladatom volt.
Ön tehát egy eleve drága beruházást kapott, de utána már tartotta a költségkeretet?
Nem, én nem kaptam drágán... Pontosabban abból a szempontból igaza van, hogy amikor én megkaptam, akkor azt láttam, hogy a tervek alapján egy 65 ezres nemzeti arénát felépíteni nem két fillér lesz. Azt azonban talán még az önök interjújában is elismerte Karácsony Gergely, hogy az egy indokolt beruházás volt.
Amikor megkaptam a terveket, láttam, hogy ez nem lesz olcsó mulatság, mert nem tud az lenni. De azt is láttam, hogy indokolatlanul túl van tervezve, és kétszer ekkora épületet terveztek volna, ráadásul nem indokolt funkciókkal. Azt mondtam, egyszerűsítsük le, ezt követően pedig egy nyílt, európai uniós közbeszerzésen, ahol bármely cég tehetett ajánlatot, kiválasztottuk a kivitelezőt. Egyébként pedig azt lehet mondani, hogy a határidőben, költségkereten belül elkészült Puskás Aréna a kivitelezési költsége alapján a világban egy közepes költségű stadion. Pontosan egy időben kezdődött és fejeződött be az ugyanekkora tokiói olimpiai stadion építése, ami a duplájába került.
Egy éve az önkormányzati választásokon a Fidesz nagyon érzékeny veszteségeket szenvedett el, elsősorban Budapesten. Nemcsak a főpolgármesteri posztot vesztették el, hanem a polgármestereik jó részét is. Például abban az I. kerületben is, amely még 1994-ben is ellenállt a mindent elsöprő vörös áradatnak. Milyen konzekvenciákat vontak le ebből, és milyen tanulságokkal futnak neki a 2024-es önkormányzati választásoknak?
Egy demokráciában a választónak mindig igaza van – és ilyen eredmény után a magunk portáján kell sepregetni, ne másutt keressük az okokat! A múlt eredményei semmire sem elegek a jelenben, a munkát mindig el kell végezni. Mindig lehet jobban odafigyelni a budapestiek véleményére, és szorosabb kapcsolatban lenni a város lakóival. Nemcsak hogy nem lehetünk gőgösek, fennhéjázók és kivagyiak, de nem is tűnhetünk annak. És Budapesten sem lehet teljesen átadni a közösségi médiát a versenytársnak.
Ez tanulságnak szép, de a győzelemhez még kevés.
Nem becsülném le politikai közösségünk készségét és képességét a tanulásra, az önkorrekcióra. De a választási győzelem receptjét nem nekem kell kifőznöm. Az én dolgom Budapest fejlesztése. Egyszerű, gyakorlati, működő megoldásokat keresünk a budapestiek érdekében. Hétköznapi megoldásokat, mert az élet javarészt hétköznapokból áll. Ha van bennük készség az együttműködésre, akkor párbeszédben és közösen a városvezetéssel. Mert az a jó, ha Budapest nem csatatér. Én ebben vagyok partner.
(Borítókép: Trenka Attila / Index)