Index Vakbarát Hírportál

Kásler Miklós szerint december végén tetőzhet a járvány

2020. november 14., szombat 13:05

Az emberi erőforrások miniszterének megérzései szerint a koronavírus-járvány valószínűleg december végén, január körül fog tetőzni, és ha mindenki betart minden szabályt, addigra alábbhagyhat a fertőzés intenzitása.

Kásler Miklós a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt erről. Kiemelte, hogy most, a második hullámban már nem képesek úgy kézben tartani a járványt, mint az elsőben. Akkor tudtak hosszabb távon előre gondolkodni, most nem tudnak 2-3 hétnél tovább. 

A kérdésre, hogy szerinte későn vezették-e be a szigorú intézkedéseket, azt a választ adta, hogy „időben születtek, és arányosak a jelenlegi helyzettel”. Hozzáfűzte: csak a szabályok betartásával lesznek hatásosak, és várhatóan 3-4 héten belül csökkenni fog a fertőzöttek száma.

Most az az elsődleges cél, hogy addig is mérsékeljék az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomást, amíg meglesz a vakcina.

A maszkviselés szigorítására azért volt szükség, mert, mint mondta, nincs még valódi terápia és vakcina sem, ezért az elsődleges cél, hogy a vírus terjedését megakadályozzák.

Maszkon át a vírus legnagyobb részét nem tudom kilélegezni, másrészt a maszk a más által a levegőbe bocsátott kórokozókat is megszűri

– emlékeztetett. Beszélt arról is, hogy a vírus terjedését az érintett felületek rendszeres tisztításával, sűrű kézmosással és fertőtlenítéssel is meg lehet akadályozni. 

Rovatok