Index Vakbarát Hírportál

Szlávik János: Még bírják az intenzív osztályok a terhelést

2020. november 25., szerda 10:13

A kórházak intenzív osztályai egyelőre még bírják a járvány jelentette terhelést – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az ATV Start adásában. 

Szlávik János elmondta: míg a járvány elején csupán hat-hét kórházban kezeltek koronavírusos betegeket,

ezzel szemben ma már 78 intézményben látják el őket. 

Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a kórházak intenzív osztályai egyelőre még bírják a rájuk nehezedő terhelést.

Arra a hírre reagálva, miszerint Magyarországon – az amerikai járványmodell szerint – két hét múlva lesz csúcson a járvány és ekkor nagyjából napi 178 halottal lehet majd számolni, azt mondta: egyáltalán nem kizárt sajnos, hogy valóban elérjük ezt a számot, ugyanakkor egyelőre 

STABILIZÁLÓDNI LÁTSZIK A KÓRHÁZBA KERÜLŐK SZÁMA. 

A betegek kezelésére vonatkozóan elmondta, hogy bár márciusban kiadtak  egy országos kezelési protokollt, ez az útmutató folyamatosan változik. Jelenleg a favipiravirt és a remdesivirt használják leginkább, valamint a betegség korai stádiumában még a vérplazma is segíthet.

Az infektológus arról is beszélt, hogy a betegek közt több a férfi, mint a nő.  Felhívta a figyelmet továbbá arra is, hogy az idősek mellett a kockázati csoportba tartozó betegségek elszenvedői is veszélyeztetettek.

Ez utóbbiak közé a cukorbetegség, a dohányzás, a Down-szindróma, a kóros elhízás, illetve a szív- és érrendszeri betegségek tartoznak

– mondta hozzátéve azt, hogy mindemellett bárkire veszélyes lehet a koronavírus. 

Rovatok