Index Vakbarát Hírportál

Szlávik: Ha lehet, több család ne ünnepeljen együtt

2020. december 9., szerda 10:36

Mindenki, aki teheti, kérje a koronavírus elleni védőoltást − javasolta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa.

A Kossuth Rádió reggeli műsorában a főorvos azt mondta, minden oltást pártol, s ha egy betegség ellen kifejlesztenek egy vakcinát, azt mindenkinek érdemes beadatnia. Hangsúlyozta: 

Infektológusként csak azt mondhatom, hogy mindenki, aki teheti, vegye fel a védőoltást, még akkor is, ha tudom, hogy ez a betegség igazából az idős, beteg emberekre veszélyes.

Az ország több millió vakcinát kötött le azért, hogy minél hamarabb eljussanak az emberekhez, azonban ehhez az kell, hogy a polgárok megértsék az oltások hasznosságát. Hozzátette, a vakcinák nem produkálnak olyan súlyos mellékhatásokat, amelyeket az oltástagadók hangoztatnak.

A főorvos szerint a kormányzati intézkedések hatására javulni fog a járványhelyzet Magyarországon, ugyanis már az utóbbi időben is csökkent az azonosított esetek száma, bár a kórházakban többen fekszenek.

A főorvos a közelgő ünnepekről azt mondta, 

ha lehet, több család ne ünnepeljen együtt,

mert nem lehet tudni, ki az, aki tünetmentesen, de hordozza a vírust. Az infektológus úgy vélekedett:

Látni a járvány végét! Az emberekben tudatosítani kell, hogy ez egy átmeneti időszak, meg kell tudnunk állni bizonyos dolgokat azért, hogy aztán jövő nyárra újra visszatérhessen a normális életünk.

Rovatok