Index Vakbarát Hírportál

Harmadik alpolgármestere is lett Pécsnek

2020. december 10., csütörtök 16:17

A meglévő két alpolgármester mellett egy harmadikkal is gazdagodik a város vezetése – adta hírül a szabadpecs.hu.

A mai naptól Bognár Szilvia és Ruzsa Csaba mellett újabb alpolgármester kezdi meg a munkát a város élén. Nyőgéri Lajos a szociális, népjóléti és lakásgazdálkodás területéért fog felelni, személyét többkörös egyeztetést követően választottam ki.

– áll a polgármesteri közleményben. 

Péterffy Attila polgármester azzal indokolta a korábban a városi MSZP-t vezető Nyőgéri Lajos kinevezését, hogy a városvezetés tavaly meghirdetett programjának befejezéséhez szükség van a városvezetési struktúra átalakítására.

Nyőgéri Lajos neve jól ismert a baranyai megyeszékhelyen. Az MSZP–frakció tagja, és már 2010 előtt is bekerült a közgyűlésbe. Tavaly az önkormányzati választásokon szintén indult, ahol az uránvárosi választókerületben a korábbi fideszes alpolgármestert győzte le. 

A polgármester zárásában indokolta, miért ezt a területet kapta meg az új alpolgármester. 

Azért a szociális és népjóléti terület kapott most különös figyelmet, mert ez az a szektor, ahol a járvány okán a sürgető, azonnali feladatok a leginkább elvonták az energiát a munka stratégiai részétől.

– magyarázta Péterffy Attila.

Botrányos múlt

A most kinevezett alpolgármester személye körül többször is voltak botrányok. 2013-ban egy év próbára bocsátást kapott nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért. Majd

a NAV mindhárom saját céges vállalkozását törölte,

és eltiltotta a cégvezetéstől. Ennek hatására, a 2019–es önkormányzati választásokat követően lemondott a gazdasági bizottság elnöki posztjáról.

A Pécs Aktuál szerint ezzel a lépéssel már a 2022-es választásra készülhet Péterffy Attila, aki az országos politika színterére szeretne kilépni.

Rovatok