Index Vakbarát Hírportál

Szlávik: a vakcinák nem módosítják az emberi génállományt

2020. december 13., vasárnap 15:51

Európában nagyon sok országban nem sikerül leszorítani az új esetek számát karácsonyra, Magyarországon pedig egyelőre platón van a járvány, amit azt jelenti, hogy az új esetek, a kórházban fekvők és a halottak száma sem változik − mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a közszolgálati televízió vasárnapi adásában.

Hangsúlyozta, amennyiben az emberek továbbra is betartják a szigorú korlátozásokat, akkor remélhetőleg nemsokára csökkenni fog a fertőzöttek száma, a jelenlegi helyzet azonban nem tesz lehetővé enyhítéseket karácsonyra és szilveszterre.

Az oltóanyagokkal kapcsolatban az infektológus közölte:

Sokféle, koronavírussal szembeni védőoltás jár már a kutatások végső stádiumában, így a közeljövőben Magyarországon is legalább négy-ötféle vakcina áll majd a lakosság rendelkezésére.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a vakcinák mindegyike szigorú engedélyeztetési fázisokon esett át, amelyek igazolták biztonságosságukat, és

egyáltalán nem igaz az oltástagadók állítása, amely szerint a vakcinák egy fajtája beavatkozik az emberi szervezet génállományába.

Ugyanis az úgynevezett RNS-típusú oltások nem jutnak be a sejtmagba, ahol az emberek genetikai információi tárolódnak.

A főorvos aláhúzta, a járvány elleni védekezésben 

a szakemberekkel, tudósokkal szembeni bizalom a legfontosabb,

és ennek a bizalomnak az oltóanyagokra is ki kell terjednie.

Szlávik János arra kérte a családokat, hogy magukban ünnepeljék a közelgő karácsonyt.

Rovatok