Index Vakbarát Hírportál

Megölte barátnőjét Nyíregyházán, életfogytig tartó fegyházbüntetést kaphat

2020. december 14., hétfő 12:43

Emberölés miatt vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség a nyíregyházi lövöldöző ellen, aki engedély nélkül tartott pisztolyával féltékenységből megölte szerelmét, a nő férjét pedig életveszélyesen megsebesítette 2016-ban Nyíregyházán.

A román férfi orvosként dolgozott Magyarországon, majd 2012-ben megismerkedett a később meggyilkolt nővel, akivel szerelmi kapcsolatba került. Később szakítottak, amit a férfi nem vett tudomásul, folyamatosan kereste személyesen és telefonon is a nőt. Végül 2016. augusztus 31-én az engedély nélkül tartott pisztolyával a sértett házához ment és fejbe lőtte a nőt, valamint a férjét. A nő a helyszínen meghalt, a férj életét sikerült megmenteni, de maradandó fogyatékossággal, súlyos egészségromlással gyógyult meg, bal oldali végtagjai lebénultak.

A tettes a bűncselekmény napján Romániába menekült, ahol lőfegyverrel visszaélés miatt 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, amiből 2019 augusztusában szabadult. A román hatóságok ezután átadták Magyarországnak a vádlottat, aki azóta is letartóztatásban van.

Az ügyészség a férfit előre kitervelten, aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolja, és 

életfogytig tartó fegyházbüntetés

kiszabását indítványozta a bíróságnak. Legkorábban 35 év múlva vizsgálják meg, hogy feltételes szabadságra bocsátható-e.

Rovatok