Index Vakbarát Hírportál

Gy. Németh Erzsébet: Egy megalázott, de mindent elviselő női társadalmat akar Novák Katalin

2020. december 16., szerda 06:27

Novák Katalin érthetné, hogy miért kell változtatni, de befogja a fülét, lehunyja a szemét, és azt mondja, amit diktálnak neki, elfelejtve önmagát, aki ott a hinta mellett rettegett, hogy rossz döntést hoz, ha visszamegy dolgozni

– fogalmaz Facebook-bejegyzésében Gy. Németh Erzsébet. Úgy tűnhet, nem csak az internet, a főpolgármester-helyettes sem felejt. Bejegyzésében ugyanis megemlíti, hogy Novák Katalin pont egy olyan novelláért kapott különdíjat nagyjából tíz éve, amelyben azt mérlegeli, hogy hét évig tartó „csak” anyaság után visszamenjen-e dolgozni felelős beosztásba.

Gy. Némethnek meg is van a véleménye, miután egy a napokban megjelent videón a családokért felelős tárca nélküli miniszter azt mondta, hogy a nőknek nem kell legalább akkora fizetéssel rendelkezniük, mint a férfiaknak, és versenyezniük sem kell velük. 

Döntött, és most jobban keres, mint egy jó fizetésű férfi. És elfelejtette, milyen volt a hét év otthon, amikor választania kellett

– vélekedett a főpolgármester-helyettes, és azt is írja, hogy Novák Katalin most nem azért küzd, hogy a nőknek könnyebb legyen munkát vállalni a gyerek mellett, és nem is azért, hogy adott pozícióban egy nőt ugyanaz a fizetés illethesse meg, mint a férfiakat, hanem – Gy. Németh Erzsébet szerint – ennek az ellenkezőjét akarja.

 Egy végtelenségig kihasznált, megvetett és megalázott, de mindent elviselő női társadalmat. Olyan nőket, akik tűrnek, akik nem ismerik a megbecsülést, a valódi törődést és a szeretetet. Akiket használnak és kihasználnak

– magyarázta. A főpolgármester-helyettes szerint Novák Katalin direkt nem akarja érteni, hogy az emancipáció mit jelent, és úgy csinál, mint aki elhiszi, hogy inkább valamifajta borzalmas elnyomást takar a szó.

Pedig az elnyomás az, amit ő szeretne nekünk, nőknek

– tette hozzá. Azt már csak mellékesen említette meg, hogy a miniszter ezzel megalázza azokat a férfiakat, akik boldogan vállalnak részt a család életében, és nem gondolják, hogy rájuk nincs szükség, csak a pénzükre.

Mintha kissé felbolydult volna az élet a családokért felelős tárca nélküli miniszter körül, úgy tűnik ugyanis, hogy sokan nem tudnak elmenni szó nélkül egy a napokban közzétett videója mellett.

Botka László például azonnal színt vallott, bejegyzésében azt taglalta, hogy nála nagyobb feminista nem is nagyon létezik, és a három lányát arra igyekszik nevelni a feleségével, hogy tudják, érnek annyit, mint egy férfi. 

Közben a a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Nőtagozata bocsánatkérést követelt a minisztertől, és felhívták a figyelmét arra is, hogy a nők általánosságban véve nem úri passzióból dolgoznak gyárban vagy bármilyen műszakban – adott esetben hétvégén vagy karácsonykor –, hanem, mert valamiből el is kell tartani a gyereket. 

A reakciók miatt aztán megszólalt a HírTV-nek Novák Katalin, aki azt mondta, hogy szerinte kiforgatták a szavait

Rovatok