Index Vakbarát Hírportál

Egy negyedév alatt 54 ember halálát okozta a hideg Magyarországon

2021. január 6., szerda 14:58

December végéig 54-en fagytak meg Magyarországon október eleje óta – jelentette a Magyar Szociális Fórum (MSZF) kedden. A szervezet november elején tizenegy fagyhalálról számolt be.

Az áldozatok többsége fűtetlen lakásokban hűlt ki végzetesen,

illetve kórházba szállítása közben, vagy beszállítása után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni – részletezték az okokat. 

Írnak arról is, hogy a fagyhalál kevesebb áldozatot szedett a fővárosban az előző évekhez képest, ezt a hajléktalanokkal való fokozott törődésnek tulajdonítják, de hozzáteszik, hogy a jelenség még mindig tömeges.

A kihűléses elhalálozások területi összetételéről az MSZF azt írta, hogy az elhunytak többsége kis településeken élt,

sokan közülük mélyszegénységben.

Korábban a városokból került ki az áldozatok többsége. Többnyire magányosan élő, idős emberek távoztak el az élők sorából. Ez arra utal, hogy

a szociális gondoskodás még mindig sok kívánnivalót hagy maga után,

nem szólva a megélhetési viszonyokról – jegyezte meg a Magyar Szociális Fórum a fagyhalál alakulásáról kiadott legfrissebb jelentésében.

Rovatok