Index Vakbarát Hírportál

Az idősotthonokban is elkezdődött a koronavírus elleni oltakozás

2021. január 7., csütörtök 17:59 | aznap frissítve

Az idősotthonokban is elkezdődött a koronavírus elleni védőoltások beadása, elsőként az ország négy legnagyobb létszámú bentlakásos intézményében kapják meg a vakcinát – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni Híradójában.

Csütörtök reggel a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonba is megérkeztek a vakcinák. Abba az intézménybe, amely tavasszal az egyik legnagyobb gócpontnak számított. Az M1 tudósítója a helyszínről elmondta: 

az intézményben 479-en kapják meg az oltást csütörtökön.

Sára Botond, a Fővárosi Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott ugyanott arra emlékeztetett, hogy az otthonból tavasszal több mint 300 embert kellett kórházba vinni, 55-en pedig belehaltak a fertőzésbe.

A Pesti úton három oltóponton kezdték meg az érintettek oltását. A főváros két legnagyobb intézményében összesen mintegy ezren jelentkeztek az oltásra

– közölte a kormánymegbízott, aki kiemelte: a vakcina az egyetlen, amely véget vethet a járványnak. Ugyanott Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, a DK alelnöke fontosnak nevezte, hogy elindult az oltás. Kiemelte ugyanakkor azt is:

nagyon későn, szerda délben kapott értesítést az intézmény az oltásról, vagyis 24 órájuk sem volt, hogy felkészüljenek. Ennek ellenére a lakók és a dolgozók 70 százalékát sikerült meggyőzni arról, hogy az oltás az ő érdeküket szolgálja.

A főpolgármester-helyettes hozzátette: ezzel együtt fontosnak tartaná, hogy a következő időszakban hamarabb értesítsék az intézményeket az oltásról. A fővárosi Olajág Otthon Bánkút utcai épületének mintegy

400 lakója és a dolgozók mintegy 75 százaléka is úgy döntött, már az első körben beoltatja magát.

Szirmai Viktor, az intézmény főigazgatója az M1-nek arról beszélt, hogy a korlátozásokkal és a közös felelősségvállalással eddig sikerült megvédeni a bentlakó időseket a fertőzéstől. Ugyanakkor kiemelte: valódi biztonságot csak az oltás jelent majd; az otthonban továbbra is fenntartják a szigorú biztonsági intézkedéseket is. Az Olajág Otthonban ugyanúgy zajlik az oltások beadása, mint az egészségügyi dolgozók körében. Adategyeztetés és a hozzájáruló nyilatkozat kitöltése után orvosi vizsgálat következik, és ha minden rendben, beadják a vakcinát, majd egy félórás megfigyelés következik.

Két vidéki szociális intézményben is elkezdődött az oltás csütörtökön. 

Pécsen a Baptista Szolgálat Szeretetotthonában több mint 70 dolgozót és 23 idős lakót oltanak be, a miskolci Őszi Napsugár Otthonnál 27 dolgozó és 101 lakó kérte az oltást.

A miskolci otthonban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház dolgozói végzik az oltást, a lakóknak és a dolgozóknak is a harmada már átesett a fertőzésen. A műsorban elhangzott, hogy az ott lakók nagy része mozgásképtelen, önmagáról gondoskodni képtelen, ezért őket a szobájukban kell beoltani. Mindemellett továbbra is tart az egészségügyi dolgozók oltása is.

Rovatok