Index Vakbarát Hírportál

Müller Cecília: Több mint 31 ezer egészségügyi dolgozót oltottak már be

2021. január 7., csütörtök 11:42

A téli szünet vége előtt minden iskolában megtörtént a fertőtlenítés, az óvodai és iskolai dolgozók kötelező tesztelése is, és bár örültünk volna, ha nagyobb létszámban vesznek részt benne a dolgozók, 10 százalékos részvételi arány mellett is megérte a tesztelés – mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs napi tájékoztatóján. 

Tájékoztatott arról is, hogy január 4-én zökkenőmentesen folytatódott a tanév, 12 óvodában van rendkívüli szünet, ez az intézmények 0,2 százalékát jelenti. Jelenleg 14 általános iskola egy-két osztályában van digitális munkarend.

A módszer működik, a továbbiakban is e szerint működik minden

– tette hozzá az államtitkár, és arról is beszélt, hogy a kormány az ünnepek alatt elvégzett kevesebb teszt és a brit vírusvariáns miatt óvatosságból várt egy hetet, mielőtt döntött volna a középiskolások jelenléti oktatásáról.

AZ OPERATÍV TÖRZS A DIGITÁLIS OKTATÁS HOSSZABBÍTÁSÁT JAVASOLTA, A KORMÁNYDÖNTÉSRŐL HOLNAP LEHET BŐVEBBET TUDNI 

– emelte ki Maruzsa Zoltán. Beszélt arról is, hogy akárhogy is dönt a kormány a jelenléti oktatásról – bár inkább a digitális hosszabbítást valószínűsítette –, a Nemzeti Népegészségügyi Központ oldalán elérhetővé tették, milyen eljárásrend vonatkozik a külföldről érkező, határon túli diákokra. A részletek nyilvánosságra hozataláig az iskoláknak úgy kell készülniük, hogy marad a digitális oktatási rend – közölte az államtitkár. 

Megemlítette azt is, hogy ha marad is a digitális oktatás, a középiskolai pedagógusok továbbra sincsenek kitiltva az iskolákból, így ha a sikeres félévzárás érdekében úgy ítélik meg, egyéni vagy kiscsoportos fejlesztésekre lehetőségük lesz behívni a diákokat. 

Az államtitkár megemlítette azt is, hogy a pedagógusok oltásakor is ügyelnek majd arra, hogy először a 60 év felettiek jussanak hozzá a védőoltáshoz, utána pedig a veszélyeztetett csoportokba tartozókat. Kérik, hogy ennek megszervezéséhez a pedagógusok is regisztráljanak a vakcinainfo.gov.hu oldalon. 

Müller Cecília országos tisztifőorvos a friss járványadatok ismertetése mellett kitért arra is, hogy technikai probléma miatt nem frissült csütörtökön a gyógyultak száma. Azt mondta, hogy még messze nem vagyunk a járvány végének a közelében sem,

EZÉRT NAGYON FONTOS AZ INTÉZKEDÉSEK BETARTÁSA.

Az egészségügyi dolgozók oltakozásáról azt mondta az országos tisztifőorvos, hogy a 25 oltóponton túl már a városi kórházakban is számos helyen zajlik a dolgozók védőoltásának beadása, és

A VAKCINAMENNYISÉGTŐL FÜGGŐEN BELÉPNEK A KÖRBE A SZAKELLÁTÓK ÉS A HÁZIORVOSI RENDSZER IS, AMINT ELEGENDŐ VAKCINA ÁLL RENDELKEZÉSRE.

Az országos tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra is, hogy az egészségügyi dolgozók teljes vertikumára kiterjed az oltási lehetőség, sőt, kifejezetten kérte, hogy éljenek a lehetőséggel. Hozzátette, hogy kellően nagy az érdeklődés a vakcina iránt, és ennek nagyon örül. Kiemelte, hogy tudatában van annak is, hogy nem mindig könnyű bejelentkezni az oltópontokba, de

JELEZTE, HOGY E-MAILBEN IS LEHET JELENTKEZNI OLTAKOZÁSRA.

Ugyanitt kiemelte, hogy eddig már

MINTEGY 31 500 EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓT OLTOTTAK BE SZERDA ÉJFÉLIG.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy csütörtökön megkezdődött 4 idősotthonban is az ápoltak és a dolgozók oltása, ezek az alábbiak:

Emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány első hullámában több idősotthon is gócponttá vált, ezt pedig ezúttal nagyon szeretnék elkerülni, így most összesen 1226 főt oltanak be a fent említett helyeken, hiszen járványügyi érdekből veszélyeztetebbek az idősotthonban élők, nekik egyszerre több krónikus betegségük is lehet. 

Az országos tisztifőorvos kitért arra is, hogy

a jövő héten Magyarországra érkezhet a Moderna vakcinája,

amelynek forgalmazását tegnap engedélyezte a Európai Unió. Hozzátette, hogy az Európai Unió tagállamai részére összesen 80 millió adagot kötöttek le, és lehetőség van még további 80 millió adag lekötésére.

Magyarországon 1 744 000 adagot kapunk a Moderna vakcinából, ami 887 ezer fő további oltását teszi lehetővé

– részletezte.

Az Index kérdésére Müller Cecília kijelentette, hogy 

Magyarország tartja magát a Pfizer-vakcina alkalmazási javallatához,

nem tartjuk megfelelőnek az eltérést, mivel csak így garantálható a hatásossága. Azaz a két oltás között huszonegy napot kell várni minden oltakozónak. 

Kijelentette azt is, hogy levélben hívta fel a oltópontok dolgozóinak figyelmét arra, hogy minden felbontott ampullából teljesen használják el a vakcinát. Nem maradhat felhasználatlan adag – hangsúlyozta. 

A tisztifőorvos szintén újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy minden háziorvosra számítanak az oltások beadásánál, és ahogy érkeznek a vakcinák, úgy vonják be őket az ország immunizációjába. 

Kijelentette, hogy eddig még nem azonosították a brit vírusvariánst Magyarországon. A hazai vakcinafejlesztésről szólva elmondta, hogy a Debreceni Egyetemen zajló fejlesztés során elölt vírussal dolgoznak majd, jelenleg az élő vírus ártalmatlanítása zajlik. Fél-egy éven belül lehet belőle klinikai vizsgálatra bocsátható termék – tette hozzá Müller Cecília. 

Kiss Róbert rendőr alezredes, az ügyeleti központ vezetőhelyettese arról tájékoztatott, hogy az elmúlt 24 órában a maszkviselési szabályok megszegése miatt 207 esetben intézkedtek a rendőrök, illetve Ballószögön hét napra ideiglenesen bezártak egy presszót is, mert ott vendégeket szolgáltak ki, és szeszes italt is fogyasztottak. 

Rovatok