Index Vakbarát Hírportál

Visszalép a Spirit FM a „Klubrádiós” frekvenciapályázaton

2021. január 27., szerda 15:53

Visszavonta a budapesti FM 92,9 MHz-re vonatkozó médiatanácsi pályázatát a Spirit FM-et működtető, az ATV Csoporthoz tartozó Közösségi Rádiózásért Egyesület – értesült a Media1.

A portál szerint viszont ettől még ugyanabban a bizonytalan helyzetben marad a Klubrádió, amilyenben eddig is volt, mivel a harmadik pályázó, a kormányközeli LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. korábban szintén jogorvoslattal élt a Médiatanács azon döntése ellen, amely őket is kizárta a pályázatból.

A pályázati eljárás szünetel, miközben a Klubrádió médiaszolgáltatási jogosultsága február 14-én lejár.

Arató András, a Klubrádió elnöke korábban a Médiatanács és a Fidesz mellett az ATV Csoportot is okolta azért, hogy a Klubrádió helyzete bizonytalanná vált.  A Médiatanács ugyanis korábban a Klubrádió melletti két másik önálló pályázó, az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. és a Spirit FM-et működtető egyesület fellebbezésére hivatkozva függesztette fel az FM 92,9 MHz pályázati eljárását. 

Németh S. Szilárd, az ATV Zrt. vezérigazgatója és egyben a rádiót működtető egyesület elnöke a Media1-nek úgy nyilatkozott, a pályázaton való elindulással az volt a céljuk, hogy átköltözhessen a Spirit FM egy, a mostaninál jobb műszaki tulajdonságokkal rendelkező FM-frekvenciára. Hozzátette, hogy bár most visszalépnek, nem adják fel a reményt, hogy egyszer sikerül „egy műszakilag jó adottságokkal bíró frekvenciára” befutniuk.

Mivel a helyzet továbbra is bizonytalan, a Klubrádió most abban reménykedik, hogy a bíróság elfogadja a rádió azonnali bírói jogvédelemre vonatkozó kérelmét, amellyel azt kérte a bíróságtól, hogy a Médiatanács ellen indított bírósági perének jogerős végéig legalább átmenetileg tovább használhassa a frekvenciát a korábbi feltételekkel. Amint azt az Index megírta, erről 2021. február 9-én születhet döntés. 

Rovatok