Index Vakbarát Hírportál

Budai Gyula az OLAF-hoz fordul a Czeglédy Csabának kölcsönadott uniós források miatt

2021. január 31., vasárnap 16:26

A héten feljelentést tett, és az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul az uniós forrásokat Czeglédy Csabának kölcsönadó Altus Zrt. ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő.

Budai Gyula vasárnap az MTI-nek azt mondta, a Gyurcsány család családi cége, az Altus Befektetési Zrt. 1,5 milliárd forint európai uniós támogatást kapott, és ebből több alkalommal adott kölcsönt a „bűnöző” Czeglédy Csabának.

A képviselő kiemelte, Czeglédy Csabát már jogerősen elítélték költségvetési csalás miatt, és jelenleg is folyik ellene egy eljárás 6,5 milliárd forintos költségvetési csalás miatt. Czeglédy Csaba a „Gyurcsány család családi ügyvédje”, és sok baloldali politikust képvisel – jegyezte meg, hozzátéve: Czeglédy Csaba egy év alatt több mint 150 millió forintot kapott a fővárosi DK-s önkormányzatoktól közpénzből.

A fideszes politikus kijelentette, egyértelmű, hogy az Altus Befektetési Zrt. európai uniós forrást adott Czeglédy Csabának. Ez jogszabályba ütközik – közölte, ezért az Altus kölcsöneivel kapcsolatban a héten feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Budai Gyula hangsúlyozta, EU-s forrást sem kölcsönként, sem támogatásként nem lehet továbbadni.

Annak kapcsán, hogy a DK vasárnap azt közölte, feljelenti Orbán Győzőt, a miniszterelnök apját az EU csalás elleni hivatalánál, a fideszes politikus azt mondta, szeretné, ha a DK a saját háza táján söprögetne, mert ott van bőven probléma.

Rovatok