Index Vakbarát Hírportál

Vigasztalanul esik, de még kapunk néhány nap haladékot a cudar tél előtt

2021. február 7., vasárnap 17:40

Túlnyomóan borult idő várható, hétfő estétől az Észak-Dunántúl irányából akár nagyobb területen is felszakadozhat a felhőzet átmenetileg. Vasárnap az ország északi felén helyenként gyenge eső előfordulhat, az északkeleti határ közelében

ónos eső is lehet.

Estétől egyre nagyobb területen valószínű csapadék, kisebb-nagyobb megszakításokkal sokfelé számíthatunk esőre, záporesőre. Jelentősebben hétfő estétől csökken a csapadékhajlam a nyugati országrészben, addig kiadós mennyiség várható. Vasárnap éjszaka a délkeleti, déli, hétfőn napközben pedig az északnyugatira forduló szelet kísérhetik nagyobb területen erős lökések – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 9 fok között valószínű, amely nagy területen már a késő esti órákban beáll. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 4 és 12 fok között alakul, északnyugaton lesz a leghidegebb.

A jövő héten viszont jelentős lehűlés várható. A hét elején még többfelé 10 fok körül alakulnak a maximumok, a hét második felében már napközben is mínuszok, hajnalban pedig néhol mínusz 20 fok körüli értékek lesznek. Emellett szórványosan havazásra, ónos esőre is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn túlnyomóan borult idő várható, sokfelé valószínű kisebb-nagyobb megszakításokkal eső, záporeső, délen kis valószínűséggel zivatar is kialakulhat. Több helyen megerősödik a szél is. A leghidegebb órákban 0 és plusz 9 fok között alakul a hőmérséklet. Napközben plusz 4–12 fokig melegszik a levegő, északnyugaton lesz a leghidegebb.

Kedden az északi megyékben az eső mellett havas eső, havazás is előfordul. Néhol ónos eső sem kizárt. Helyenként megerősödik a szél. A minimum-hőmérséklet mínusz 6 és plusz 3, a maximum-hőmérséklet általában 0 és plusz 9 fok között valószínű, de délkeleten néhol 10-13 fokot is mérhetnek.

Szerdán délelőtt szórványosan, a délutáni, esti órákban már sokfelé várható eső. Főként az északi, északnyugati megyékben számítani lehet havas esőre, havazásra is. Néhol ónos eső sem kizárt. A szél is több helyen megerősödhet. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 6 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet 0 és plusz 12 fok között alakul, a délkeleti országrészben mérhetik a magasabb értékeket.

Csütörtökön sokfelé, estétől már inkább csak a tiszántúli területeken valószínű csapadék: az esőt nyugat, északnyugat felől havazás váltja fel mindenütt. Erős, sok helyen viharos lesz a szél. A hajnali, reggeli órákban általában mínusz 9 és plusz 9 fok közötti értékek várhatók, napközben pedig fokozatosan hűl a levegő.

Pénteken felhőátvonulások várhatók, a nyugati országrészben hosszabb, a keleti tájakon rövidebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat hózápor. A szél erős, a Dunántúlon több helyen viharos lesz. A leghidegebb órákban általában mínusz 15 és mínusz 8 fok között alakul a hőmérséklet, de a havas, derült, szélvédett részeken akár mínusz 20 fokig is hűlhet a levegő. Valószínűleg délután is csak mínusz 9 és mínusz 1 fok közötti értékek várhatók.

Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan lehetnek hózáporok is. A szél sokfelé megerősödik, időnként viharossá fokozódik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 15 és mínusz 8 fok között alakul, de a havas, derült, szélvédett részeken akár mínusz 20 fokig is lehűlhet a levegő. Délután is csak mínusz 9 és mínusz 1 fok közötti csúcsértékek lehetnek.

Vasárnap szórványosan kialakulhat hózápor, és több helyen megerősödik a szél. A leghidegebb órákban általában mínusz 15 és mínusz 7 fok közötti értékek várhatók, de a havas, derült, szélvédett részeken akár mínusz 22 fokig is süllyedhet a hőmérséklet. Napközben is csak mínusz 9 és mínusz 1 fok között alakulnak a maximumok.

Rovatok