Index Vakbarát Hírportál

Parragh László szerint nem muszáj vállalkozni

2021. február 7., vasárnap 22:04 | három éve frissítve

Ha valaki nem tud egy év alatt ötezer forintot kifizetni, az ne menjen el vállalkozni – mondta Parragh László. 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét arról kérdezte Sváby András Heti Napló című műsorában Benyó Rita, hogy a koronavírus okozta gazdasági kihívásokat egyre nehezebben bírja a vállalkozói szektor. Amikor azt tudakolták, hogy a járványhelyzetre való tekintettel elengednék-e a tagdíjat, Parragh László úgy felelt: 

Kötelező kamarai tagság nincs, van egy ötezer forintos regisztrációs díj, ami, ha belegondolunk, egy olyan kicsi összeg egy vállalkozás tekintetében, hogy ha valaki nem tud egy év alatt ötezer forintot kifizetni, az ne menjen el vállalkozni.

A műsorban megkérdezték a vállalkozókat is, akik számára sok esetben a támogatás − amit Orbán Viktor korábban bejelentett − nem elég, és nyitni akarnak. Több ellenzéki politikus, köztük Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is szorgalmazza a nyitást. Kiemelte többek között, hogy a szabadtéri vendéglátóhelyeket és teraszokat újra lehetne nyitni.

Ezzel összhangban Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő is azt nyilatkozta, hogy

okos, átgondolt nyitással, járványügyi védekezési szabályok megtartásával adni lehetne életesélyt a vállalkozások egy részének, és egy kis szabadulási lehetőséget az embereknek.

A kormány ezzel szemben a díjmentes parkolás és az iparűzési adó megfelezése után elengedte a bérleti díjat az állami és önkormányzati ingatlanok után, ám ezzel is az önkormányzatokat terhelik.

Parragh László kamarai elnök a műsorban azt mondta:

Minden jogszabályalkotás arról szól, hogy egy algoritmust kell felépíteni, és ebből a szabályrendszerből van, aki kimarad, van, aki meg dupla hasznot húz.

A tiltakozásokkal a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke „nem számol”. Szerinte 

nagy átrendeződés, úgynevezett tisztulás várható a gazdaságban.

A nyitásról egyelőre csak találgatások vannak, ám Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt nyilatkozta, hogy ha folytatódnak a jelenlegi trendek, márciusban és áprilisban részleges nyitás várható.

Rovatok