Index Vakbarát Hírportál

Megérkezett az ötszázezredik Pfizer-vakcina Magyarországra

2021. február 9., kedd 16:03

Megérkezett Magyarországra az ötszázezredik dózis a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus-vakcinából – tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-t.

Közleményükben azt írták: az első szállítmány 2020. december 26-án érkezett az országba, azt követően minden héten újabb vakcinaadagokat küldtek, hogy segítsék a koronavírus elleni küzdelmet.

Kedden, a nyolcadik szállítmánnyal több mint 85 ezer adag Pfizer–BioNTech-vakcina érkezett, így a hazánk által vásárolt oltóanyag mennyisége már meghaladja a félmilliót.

Az érvényben lévő megállapodások értelmében Magyarországra 2021 végéig 6,6 millió adag vakcina érkezik.

Az egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint a Magyarországon eddig beoltott emberek közül 280 ezren első oltásként a Pfizer–BioNTech vakcináját kaphatták meg.

A beoltottak közül több mint százezer embernek már a második dózist is beadták.    

Azt írták, a Pfizer amerikai gyógyszeripari vállalat és a BioNTech német biotechnológiai cég folyamatosan bővíti gyártási kapacitását, ennek köszönhetően a jelenlegi előrejelzések szerint ez év végéig kétmilliárd adag vakcinát biztosítanak majd a koronavírus elleni globális küzdelemhez.

Az Európai Unió novemberben eredetileg 300 millió adag vakcinát kötött le. Hétfő este megjelent híresztelések szerint azonban további 300 millió dózist kötött le a gyártóknál az EU.  

A Pfizer és a BioNTech az eredetileg egyeztetett ütemterv szerint teljesíti az EU-ba irányuló szállításokat, a második negyedévtől pedig jelentősen növelik a szállított vakcinadózisok számát – közölte a Pfizer szóvívője. 

Rovatok