Index Vakbarát Hírportál

Olimpikon katonaszakácsok főznek a Karmelita kolostornak

2021. február 10., szerda 14:23

A karmelita menzát 2021 januárjától a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár üzemelteti – erősítette meg az Index érdeklődésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A Népszava számolt be arról, hogy tavaly decemberben a Gundel étterem és a Miniszterelnökség közös megegyezéssel felbontotta a karmelita menza üzemeltetésére 2019-ben kötött szerződést.

Annak ellenére, hogy június 1-ig nem kell bérleti díjat fizetni az állami és önkormányzati tulajdonú bérleményeknél a vendéglátóipari egységeknek, az éttermeknek, a kávézóknak, illetve a konditermeknek, közös megegyezéssel felmondta szerződését a Gundel étterem a Miniszterelnökséggel – írta a lap. A Népszavának a tárca nem árulta el, hogy ki üzemelteti a továbbiakban az étkezdét.

Az Index úgy értesült, hogy a karmelita menzáját jelenleg a Sándor-palotából pótolják ideiglenesen, illetve a nemzetközi sikereket elért, a szakácsolimpián díjakat nyert Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár katonaszakácsai főznek a karmelita számára is.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ az erre irányuló kérdéseinket erősítette meg azzal, hogy azt írta, a Szurmay üzemelteti a Karmelita menzáját. Arra nem tértek ki, hogy ideiglenesen, vagy hosszú távon is, csak azt tették hozzá, hogy 2021 januárjától.

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár feladatai közé tartozik többek között az állami, nemzeti, katonai ünnepek protokolláris kiszolgálása, a magyar katonai és zenei hagyományok ápolása. Továbbá a Magyarország államiságát, függetlenségét megtestesítő Szent Korona őrzése, valamint a Köztársasági Elnöki Hivatal (Sándor-palota) protokolláris őrzése.

A Szurmay katonaszakácsai erősítik, illetve a gerincét adják a Magyar Honvédség Katonaszakács Csapatának. Mesterszakácsok és mestercukrászok vannak közöttük. Tavaly ezüst- és bronzéremmel tértek haza a magyar katonaszakács-válogatott tagjai a németországi Stuttgartban februárban megrendezett 25. Szakácsolimpiáról.

Rovatok