Index Vakbarát Hírportál

Korrupció miatt őrizetbe vettek egy adóellenőrt Budapesten

2021. február 11., csütörtök 12:00

Korrupciós bűncselekmények elkövetésének gyanújával eljárást indított, és őrizetbe vett egy adóellenőrt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – tájékoztatta a hatóság csütörtökön az MTI-t.

Előnyért hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt folytatnak nyomozást. Az ügyészség szerdán nyolc helyszínen hajtott végre összehangolt eljárási cselekményeket a tényállás teljes körű felderítéséért, bizonyítékok beszerzéséért

– írják, hozzátéve, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Készenléti Rendőrség közreműködésével végrehajtott akcióban az érintettek lakó-, illetve tartózkodási helyén, a célszemélyek irodáiban, gépjárműveiben végzett kutatások és lefoglalások eredményre vezettek.

A megalapozott gyanú szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőre Pest megyei vállalkozókat keresett meg azzal, hogy 

rendszeres anyagi ellenszolgáltatás ellenében vállalja védelmüket.

A nő a NAV különböző adatbázisaiból információkkal látta el a gazdasági társaságokat és segítséget nyújtott ahhoz, hogy mentesüljenek az adófizetési kötelezettség alól. Az ügyészség tudatta, hogy az adóellenőr – akinek letartóztatása ügyében pénteken dönt a bíróság – megtagadta a vallomástételt a gyanúsítotti kihallgatásán.

Rovatok