Index Vakbarát Hírportál

Schiffer András nagyapjára emlékezik: 110 éve született Schiffer Pál

2021. február 11., csütörtök 10:23

Schiffer Pál, Szakasits Árpád szociáldemokrata köztársasági elnök veje az állampárti időszakban többek között volt az Állami Biztosító vezérigazgató-helyettese, az MTI elnökhelyettese és az IBUSZ vezérigazgatója. 1968-ban kinevezték Magyarország oslói nagykövetének, ebben a minőségben 1973-ig működött. Ezután a bécsi ENSZ-központ mellett működő magyar képviselet nagyköveti rangú vezetője volt 1976 augusztusában történt nyugdíjazásáig.

Unokája, Schiffer András Facebook-bejegyzésben emlékezett meg az évfordulóról.

Mint írja:

Ma lenne 110 éves apai nagyapám, Schiffer Pál. Háromesztendősen veszíti el édesanyját. Édesapja nem jó apa – nyolcvan évvel később ugyanezt mondja saját magáról. Lázad a vallásos zsidó, legitimistákkal szimpatizáló apával szemben, s unokabátyja hatására marxista, 23 évesen pedig az MSZDP tagja lesz. Barátai többsége illegális kommunista, ő nem az. Mindenesetre amikor apám születése előtt Budára költöznek, pártszervezetét Csermanekre hagyja.

45 őszén a kommunistákkal közös budapesti listától méltán frusztrált szocdemek őt küldik a kopasz pártvezérhez, hogy magyarázza már el neki: esetleges listavezetése mérsékelten jó ötlet. Nagyapám közli is vele: »Rákosi elvtárs nem elég fotogén«. Sztálin legjobb magyar tanítványa ezt – sem – bocsátja meg neki

– idézi fel. Nagyapját úgy jellemzi, hogy

az »Eszmében« hisz. Az »Eszme« valláspótlékká, a »Párt« pedig egyházpótlékká válik számára. S nem tudja elképzelni, hogy az »Eszmében« hívő elvtársak közül bárki is hitvány lenne, s később sem tudja elképzelni, hogy emberi tényező felülírhatná az »Eszme« nagyszerűségét.

Schiffer András így összegez:

A hajdani szociáldemokrata harcostárs, a »Párt« legutolsó vezetője, Nyers Rezső búcsúztatja. Öröksége súlyos dilemma: a vakhittel az ember hazáját, családját és saját magát egyaránt megnyomorítja, elvek nélkül viszont nem érdemes politizálni.

Rovatok