Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter az ENSZ-nek: Alapvető jog a biztonságos élet, kötelesség a határok megvédése

2021. február 24., szerda 08:36

Egyre több kritika éri az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (EJT) munkáját, egyebek között a kezdeményezések és a programok átpolitizáltsága miatt. A tanács azonban nem válhat olyan fórummá, amelyen folyamatosan megbélyegeznek bizonyos országokat − jelentette ki Szijjártó Péter kedden, az EJT 46. ülésszakán elmondott felszólalásában.

A külgazdasági és külügyminiszter videóüzenetében elmondta, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett az emberi jogok védelme mellett. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a tanács megbélyegzi Izraelt az emberi jogok megsértése miatt.

A miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország külön figyelmet szentel a nemzeti és a nyelvi kisebbségek jogainak, ezért minden olyan kezdeményezést és akciót támogat, amelynek célja e közösségek szerzett jogainak megőrzése és megerősítése; ezeknek a jogoknak a megsértését elfogadhatatlannak tartja. Hozzátette: Budapest elvárja az ENSZ emberi jogi szervezeteitől, hogy ők is kellő nagyságú és előítéletektől mentes figyelmet szenteljenek ezen jogok érvényesítésének a világ minden részén.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország mélyen elkötelezett a vallás- és a lelkiismereti szabadság védelme mellett is. Megemlítette, hogy a Hungary Helps − Magyarország segít nevű program keretében hetvenezer kereszténynek nyújtott segítséget ahhoz, hogy otthonában maradhasson a Közel-Keleten, és több mint ötvenmillió dollárt költött eddig erre a programra.

A miniszter a migrációról azt mondta, hogy szigorúan a nemzetközi jogot kell figyelembe venni, ez pedig kimondja, hogy ha valaki menekülni kényszerül otthonából, akkor ideiglenesen az első biztonságos ország területén tartózkodhat. Kiemelte, hogy a nemzetközi jog nem szól arról, hogy alapvető emberi joga lenne a menekülőnek a menedéket adó ország megválasztása. Az embereknek alapvető joguk van a biztonságos élethez, és emiatt az államoknak kötelességük megvédeni határaikat, és az ennek eleget tevő országokat nem szabad pellengérre állítani az Emberi Jogi Tanácsban − tette hozzá Szijjártó Péter.

Rovatok