Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Murányi Marcell

2021. március 14., vasárnap 18:06

Murányi Marcell szombaton kerékpározás közben rosszul lett, és tragikus hirtelenséggel megállt a szíve – értesült a Media1.

A portál úgy tudja, hogy Murányit megpróbálták újraéleszteni, illetve hosszan küzdöttek az életéért egy kórházban, de az újságíró elhunyt.

Információinkat egy, a gyászoló családhoz közel álló forrás is megerősítette

– írja a Media1.

Murányi Marcell 1967. január 16-án született. Dolgozott a Mai Napnál, 2002-től pedig a Vasárnapi Blikknél. 2006-tól a Blikk főszerkesztője volt.

A Ringier és az Axel Springer fúziójakor, a Mediaworks megalakulásakor a Népszabadság főszerkesztője lett, amelyet szűk egy évig, 2015 májusáig vezetett. Az után mondott le pozíciójáról, hogy 2015 márciusában halálos kimenetelű balesetet okozott autójával.

A Népszabadság után 2017 tavaszáig a Magyar Szocialista Párt kommunikációs igazgatója volt. Az elmúlt időszakban a zuglói kerületi médiacéget igazgatta.

Az MTI-nek a család is megerősítette Murányi Marcell halálhírét.

Rovatok