Index Vakbarát Hírportál

Magyar Orvosi Kamara: Erőltetett menetben kell folytatni az oltási programot

2021. március 22., hétfő 18:34 | aznap frissítve

A járványhelyzetre tekintettel közleményt adott ki a Magyar Orvosi Kamara, amelyben számos dolgot kér a lakosságtól és a döntéshozóktól is. 

A közleményben azt írták, hogy 

„A népességarányos halálozási mutatókban napok óta elsők vagyunk a világon,

a kórházi osztályok túlnyomó része már Covid-osztály, az intenzív osztályok sokszoros terhelés alatt vannak, a műtők leálltak, az ott lévő lélegeztetőgépekkel is már a Covid-betegek életéért küzdenek. A vezényelhető egészségügyi dolgozók elfogytak, a kórházak önkénteseket keresnek a kórházi munka segítésére” – fogalmazták meg. 

Hozzátették: a járvány legyőzése, az ország kinyitása és a negyedik hullám megelőzése azon múlik, hogy minél gyorsabban minél több embert be lehessen oltani. Ebben jól állunk, viszont az, hogy a harmadik hullámban hány embert veszítünk el,

a korlátozó intézkedések betartásán, a lakosság önfegyelmén, szabálykövetésén is jelentős mértékben múlik. 

Úgy fogalmaztak, hogy „egyszerre kell erőltetett menetben folytatni az oltási programot és erősíteni a személyes védekezést, távolságtartást, kapcsolatminimalizálást”. A kamara mindennek fényében arra kérte az embereket, hogy 

A fentiek betartása mindenkinek olyan felelőssége, amely „emberéletek számában mérhető” – hangsúlyozták. Hozzátették: tudják, hogy mindez sok lemondással jár, de ha a fentieket nem tartják be az emberek, akkor eredménytelenné teszik a járványvédelmi intézkedéseket.

Ma önökön múlik, hogy az intenzív osztályokra olyan terhelés hárul-e a közeljövőben, ami már korlátozza az ellátás biztonságát

– írták. 

A fentieken túl a döntéshozókhoz is intelmeket írtak, tőlük azt kérték, hogy 

Aki nem hiszi, hogy túl vagyunk terhelve, jöjjön be a kórházba!

Kapacitásprobléma nincsen, minden ezzel ellentétes hír az valótlanság, álhír” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt csütörtökön tartott Kormányinfón. 

Aki kételkedik abban, amit az Magyar Orvosi Kamara állít a túlterheltségről és a szakemberhiányról, azt sok szeretettel látjuk a Covid-osztályokon. Nézzék meg a saját szemükkel!

– nyilatkozta erre válaszolva nemrég Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének elnöke az ATV-nek. 

Szijjártó László azt is közölte, hogy az önkéntesek toborzására közzétett felhívással kapcsolatban két kórház igazgatójával is egyeztetett telefonon, akik azt mondták, hogy őket is érdekelné a dolog. 

Kiemelte azt is, hogy nem az intenzív osztályokra, a legsúlyosabb állapotban lévő betegek mellé keresnek segítséget, hanem azokra a Covid-osztályokra, ahol a jobb állapotban lévő betegeket kezelik.

Etetni, itatni kellene őket, és figyelni arra, hogy az oxigénellátás folyamatos legyen

– fogalmazott. 

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok