Index Vakbarát Hírportál

A mentősök a mentális és fizikai teljesítőképességük határán vannak

2021. március 22., hétfő 18:23

„A mentődolgozók eljutottak a fizikai és mentális teljesítőképességük határához” – mondta Kusper Zsolt az ATV Start című műsorában. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke kijelentette, hogy az oltás folyamatos a mentődolgozók esetében, és védőfelszerelésekkel is el vannak látva a dolgozók.

Emberfeletti munka az, amit ők ellátnak

– tette hozzá, és beszélt arról is, hogy szerinte el kellett volna rendelnie a kormánynak az egészségügyi dolgozóknál, hogy kötelezően oltassák magukat, hiszen a frontvonalban dolgoznak. Szóba került a mentősök bérezése is, erről azt mondta, hogy eddig csak bérfelzárkóztatás történt, de most azt szeretnék, ha valós bérrendezés történne, hasonlóan az orvosok bérrendezéséhez.

Ezzel kapcsolatban levelet írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek és Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének is. 

Múlt pénteken Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője még azt mondta, hogy a mentőellátás az ország minden területén biztosított

Rovatok