Index Vakbarát Hírportál

Veszélyben a budapesti villamosközlekedés

2021. március 24., szerda 17:30

Arra kéri az egészségügyi kormányzatot a BKV vezérigazgatója, hogy minél előbb oltsák be a közlekedési dolgozókat. Bolla Tibor az InfoRádióban elmondta, hogy a járatok üzemeltetésében, karbantartásában jelenleg még nincs zavar.

Bár a buszsofőröknél már 10 százalékos a munkaerőhiány a koronavírusos megbetegedések miatt, de az ő munkájukat kötelező túlóra elrendelésével és tartalékosok bevetésével még pótolni tudják, viszont 

HA A VILLAMOSVEZETŐKNÉL KIESIK 1-2 SZÁZALÉKNYI EMBER, ABBÓL KOMOLYABB BAJ LESZ.

„A vaskerekesek nem rendelkeznek ekkora tartalékokkal, mivel külön vonalakra kiképzett járművezetők vannak” – magyarázta a BKV vezetője, aki mindazonáltal megerősítette:

HA NEM DURVUL EL MÉG JOBBAN A JÁRVÁNY, TARTANI TUDJÁK A FRONTOT. 

Korábban a főpolgármesteri hivatalnál kezdeményezte a BKV, hogy a fővárosi közlekedés is tartozzon a kritikus infrastruktúra körébe, és sikerrel is járt. Arról ugyan nincs nyilvántartásuk, hogy a háziorvosok hány BKV-dolgozót oltottak be eddig, de arról a hivatalos adatokból tudnak, hogy van 136 beoltott munkatársuk.

A vírus harmadik hullámában nagyon sok dolgozónk érintett, már meg is haladja az ötszáz főt azon kollégák száma, akik betegek vagy közvetlen kontaktok. Akik érintettek voltak a járványban, már 1700-nál is többen vannak, kilenc kollégát veszítettünk el

– részletezte a számokat a cégvezető. Azért, hogy a kilenc halottnál több ne legyen, a maszkviselés is szigorodott a társaságnál, egyedül a járművezetőknek nem kötelező, ha el tudnak különülni a környezettől, vagyis ha zárt vezetőfülkéből irányítják a járművet. 

A járművezetőkhöz legközelebbi üléseken sem utazhat senki, az első ajtós felszállás viszont egyelőre nem szűnt meg a BKV járművein.

Rovatok