Index Vakbarát Hírportál

Ha Zachernek igaza volt, ma tetőzik a harmadik hullám

2021. március 24., szerda 06:52

A koronavírus-járvány harmadik hulláma a névnapján, március 24-én tetőzhet – ezt mondta Zacher Gábor toxikológus március 15-én, a Metropolnak adott interjúban. A hatvani kórház sürgősségi szakorvosa akkor azt mondta, egyre nagyobb teher van az egészségügyön, vannak olyan kórházak, ahol már az utolsó ágyakat sikerült elcsípni.

Mint megírtuk, tegnap az a drámai prognózis is valóra vált, amelyet egy minisztériumi levélben jósoltak: a koronavírus 252 halálos áldozatot követelt előző nap Magyarországon. A belső minisztériumi levélben azt írták a március 20-ai hétvégén, hogy 250 vagy még ennél is több elhunyt lehet, és 14 ezer kórházi ágyra lehet szükség. 

A Magyar Orvosi Kamara hétfőn kiadott közleménye szerint az egészségügyi ellátórendszer elérkezett teljesítőképessége határára, a népességarányos haláleseteket tekintve pedig világelsők vagyunk. Kincses Gyula, a MOK elnöke kiemelte, hogy inkább legyen egy rövid, de nagyon szigorú zárás, mint elhúzódóan egy félig zárt és félig eredményes világ.

A lakosságnak azt tanácsolják, hogy

A döntéshozóktól azt kérték,

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tegnap egyeztetett a miniszterelnökkel a kereskedelmi és szolgáltató szektor mielőbbi újraindítása érdekében. Az MKIK több szektorban az úgynevezett négyzetméter-alapú újranyitást javasolta.

A kamara javasolja továbbá a védettségi kártyával rendelkező személyek szolgáltatásokhoz való kiemeltebb hozzáférésének biztosítását, akár úgy is, hogy a védettségi kártyával rendelkező személyek a vendéglátói és turisztikai szolgáltatásokat igénybe tudják venni. A fentieken túl az MKIK azonban nem tanácsolja az egyéni vásárlókra vonatkozó, üzleten belüli tartózkodási idősáv fenntartását.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden Facebook-oldalán úgy fogalmazott, a MKIK képviselői harcosak, újranyitást akarnak. Azonban, mint mondta, meg kell érteniük, hogy az életvédelem szempontja az első. Amíg minden 65 év fölötti, oltásra regisztrált honfitársunkat nem oltottuk be, addig az újraindítást nem kezdhetjük meg, hiszen ők közvetlen életveszélyben vannak – fogalmazott a miniszterelnök. 

Kedd este a Koronavírus Sajtóközpont arról tájékoztatott: a hatékonyabb egészségügyi védekezés, a betegellátás és az egészségügyi dolgozók kiegyensúlyozottabb terhelése, valamint a védőoltási program végrehajtásának biztosítása érdekében a területileg illetékes kórházak szakmai irányítása alá kerülnek az önkormányzati szakrendelők a veszélyhelyzet idejére. 

(Borítókép: Koronavírusban szenvedő beteget kezelnek egy kórházban. Fotó: Alessandra Tarantino / MTI)

Rovatok