Index Vakbarát Hírportál

Az orvosi kamara is azért lobbizik, hogy a média bemehessen a koronavírus-osztályokra

2021. április 6., kedd 14:36

Minden politikai szándéktól mentesen szeretné a Magyar Orvosi Kamara (MOK), ha az egészségügyi dolgozók küzdelme a járvánnyal és annak körülményei láthatóvá válhatnának, arról ők maguk és a média is szabadon beszámolhatna – írja legújabb Facebook-bejegyzésében a MOK. 

Felsorakoztatnak néhány érvet is a fentiek mellett, például úgy látják, hogy a baj objektív nagyságát látva az egyéni felelősségvállalás felerősödne, az emberek jobban odafigyelnének a távolságtartásra, a maszkviselésre vagy a higiénés szabályok betartására, ezzel az új megbetegedések száma és az egészségügyre nehezedő hatalmas nyomás is csökkenne.

Azt is írják, hogy ezzel megváltoznának az egészségügyi ellátással kapcsolatos irreális elvárások is, és elhalkulnának a járványtagadók és az oltásszkeptikusok is, így többen akarnának oltakozni, és könnyebben el lehetne érni a nyájimmunitást. Példának hozzák azt is, hogy az egészségügyi dolgozók megérdemlik, hogy hősiességük valóban látható legyen, és hogy a járvány legyőzése érdekében az összefogás megerősödhetne.

Megjegyzik azt is, hogy a helyzet reális megítélése és a hatékony védekezési stratégia, illetve az egyenletesebb terhelésmegosztás érdekében szükség lenne a koronavírus objektív adatainak, mérőszámainak területi bontás szerinti részletesebb publikálására is. 

Rovatok