Index Vakbarát Hírportál

Beoltották Tóth Verát és még rengeteg celebet is

2021. április 7., szerda 07:00

Oltva – fogalmazott nem túl bőszavúan Instagram-bejegyzésében Tóth Vera. Az aranytorkú énekesnő egy fotón osztotta meg rajongóival, hogy lassan ő is védett lesz a koronavírus ellen, bár azt nem árulta el, melyik vakcina jutott neki. Tóth Vera a képen egy vattapamacsot szorít mutatóujjával a karjára, és egy tavaszt idéző maszkot vett fel a kép kedvéért.

Valószínűleg ő is nagyon várja, hogy végre tavasziasra forduljon az idő, azonban úgy tűnik, egyelőre ahhoz még kell egy kis idő.

Tóth Vera mellett beoltották a napokban Németh Kristófot, Zsidró Tamást, Náray Erikát, és Schmied Zoltánt is, erről kedden az Index is írt. A celebek arról is vallottak, hogy korábban milyen tünetekkel estek át a betegségen. Zsidró Tamás például azt mondta, hogy az ellenségének sem kívánná a koronavírust, Náray Erika pedig depresszióval és pánikrohamokkal küzdött. 

Kedden beoltották Gyurta Dánielt is, nem is akárki, hanem maga Merkely professzor. A szívecskés, injekciós tűs, muszklis, imádkozó emotikonok között megbúvó karakterek révén az olimpikon azt tudatta Facebook-követőivel, hogy az orvosokkal beszélve meggyőződött arról, hogy bármelyik vakcina jobb, mint a vírus. 

Közben a kormány tájékoztató kampányt indított a koronavírus elleni oltások népszerűsítésére. Ennek lényege, hogy tájékoztató filmekben ismert magyar emberek és neves egészségügyi szakemberek állnak ki az oltások mellett, ennek volt részese Gyurta Dániel is, de a programban részt vesz még Kemény Dénes, Miklósa Erika, Nagy Tímea, Csányi Sándor, Cseh László, Borbás Mária, Gyurta Dániel és Nagy Feró is, akit a kínai vakcinával oltottak korábban. 

Egyik munkatársunkat a sokat vitatott AstraZeneca vakcinájával oltották be, ő köszöni szépen, jól van

Rovatok