Index Vakbarát Hírportál

A hónap végére beolthatják mind a négymillió regisztráltat

2021. április 8., csütörtök 13:08

Magyarországon a csütörtök reggeli adatok szerint 2,6 millió ember kapta meg legalább az első vakcinát, legutóbb egyetlen nap alatt 71 ezer főt oltottak be. Gulyás Gergely a mai Kormányinfón elmondta:

reményeik szerint még ebben a hónapban négymillió fölé tudják vinni az oltottak számát, ha ez teljesül, áprilisban megkaphatja minden olyan személy az első vakcinát, aki már regisztrált.

A kancelláriaminiszter közlése szerint az újraindítás következő lépéseiről akkor döntenek, amikor elérik a hárommilliós szintet, ez 5-6 napon belül lehetséges. Gulyás Gergely arra számít, ha marad az oltási program most látható üteme, akkor talán április végén már kiülhetünk a vendéglátóhelyek teraszaira.

A pedagógusok oltása is jól halad, a kifejezetten nekik szóló kampány kezdete óta 66 ezer tanárt oltottak be közülük, de 34 ezren már ennél korábban sorra kerültek, ezzel összesen körülbelül százezer pedagógus van beoltva. Az iskolák április 19-én nyitnak, de ezt nem támogatja minden tanár.

A legidősebb korosztálynál 90 százalék feletti az átoltottság aránya, a 65 év felettiek esetében ez 86 százalék. Utóbbiak közül sokan vannak, akik regisztráltak, de mégsem szeretnének oltást kapni.

Csak biztonságos vakcinát használnak

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy Magyarországon kizárólag bevizsgált és megbízható oltóanyagokat kapnak az emberek, és minden vakcina biztonságosabb, mint az oltás hiánya. Az AstraZenecával kapcsolatos aggályokat az Európai Gyógyszerügynökség álláspontját idézve kommentálta, eszerint továbbra is ajánlott a használata.

A kormány mindenkit oltásra buzdít, egy erről szóló kampányt is indítani fognak. A tárcavezető szerint 2021 lehet az az év, amikor visszatérünk a normalitáshoz, és már egy szabad nyarunk lesz.

Bértámogatás

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelentette be, hogy a Magyar Falu Program keretében a falusi vállalkozások támogatására indítanak első körben 25 milliárd forintos keretösszeggel programot. A kistelepüléseken működő, tíz főnél kevesebb embert foglalkoztató cégek pályázhatnak 2-10 millió forint közötti támogatásra.

Egyebek között a hoteleknek és a vendéglátóknak továbbra is jár a bértámogatás, amelynek kifizetése naprakészen zajlik, eddig 69 milliárd forintot igényeltek a vállalkozások, szinte a teljes összeget meg is kapták már.

Németország és a jogállamiság

Petry Zsoltot, a Hertha BSC magyar kapusedzőjét azután menesztette a berlini klub, hogy a Magyar Nemzetnek adott interjújában kifejtette véleményét az európai migrációs politikáról és kritikával illette Gulácsi Péter szivárványcsaládok melletti kiállását.

Gulyás Gergely felháborítónak tartja a Hertha döntését, és úgy gondolja, Németországnak válaszolnia kell a kérdésre: még mindig jogállamról beszélünk-e? A miniszter leszögezte, a szólásszabadság közös európai érték, és szélsőségesnek nem tekinthető véleményeket egy jogállamban nem szoktak büntetni, ez pedig súlyos ügy.

(Borítókép: Gulyás Gergely. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok