Index Vakbarát Hírportál

Nagyon közel a hárommillió beoltott Magyarországon

2021. április 11., vasárnap 16:22 | aznap frissítve

Már 2,8 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina első adagját, 1,2 millió embernek pedig már mindkét dózist beadták – mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a közmédiának. 

Ez azt jelenti, hogy a lakosság 28 százaléka már legalább egy oltást megkapott, míg az európai uniós átlag csupán 13 százalék

– idézi azt MTI Galgóczi Ágnest.

Ahogy azt korábban megírtuk, az oltási kampány csütörtökön kapott újabb lendületet Magyarországon, 250 ezer Szputnyik V és 250 ezer Pfizer-vakcinát vetettek be az oltás felpörgetésére. 

Galgóczi Ágnes beszélt arról is, hogy Magyarországon is többféle mutációját mutatták már ki a vírusnak, a leggyakoribb a brit mutáns. Müller Cecília országos tiszti főorvos is többször felhívta a figyelmet, hogy az eredeti vírustörzsnél fertőzőbb mutáns a fiatalokat sem kíméli, akik közül egyre többen kerülnek kórházba. 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője közölte, hogy bár csökken a kórházban kezeltek száma, még mindig 10 ezer feletti. A koronavirus.gov.hu adatai szerint egész pontosan 

10 484 KORONAVÍRUSOS BETEGET ÁPOLNAK KÓRHÁZBAN, KÖZÜLÜK 1290-EN VANNAK LÉLEGEZTETŐGÉPEN.

Az elmúlt 24 órában pedig 6296 új fertőzöttet regisztráltak, és 206-an haltak bele a fertőzésbe.

Jó hírnek fogható fel, hogy Galgóczi Ágnes szavai szerint a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja szinte minden vizsgálati ponton stagnál a szennyvízben, ami hét-tíz nappal vetíti előre a járványgörbe alakulását. Korábbi vizsgálatok azt vetítették előre, hogy Magyarországon hamarosan elérjük a harmadik hullám tetejét. 

Hogy hogyan működik, és miként lehet megjósolni a járványgörbe alakulását a világszinten is egyedülálló diagnosztikai módszerrel, azaz akoronavírus örökítőanyagának szennyvízben történő vizsgálatával, itt írtunk bővebben. 

A háziorvosok teljes listát kapnak azokról, akik a praxisukból regisztráltak a vakcináért, az idősek mellett már a krónikus betegséggel küzdő fiatalabbakat is beküldhetik az oltópontokra – tette hozzá még Galgóczi Ágnes.

Időközben egyre többet hallani arról, hogy sokan visszautasítják az AstraZeneca oltóanyagát, amely a gyanú szerint bizonyos esetekben vérrögképződést tud okozni. A valós aggodalmak ellenére az Európai Gyógyszerügynökség továbbra is ajánlja az oltást a brit–svéd cég szerével, mivel annak előnyei meghaladják a hátrányait. 

Rovatok