Index Vakbarát Hírportál

Május elején nyitnának az evangélikus templomok

2021. április 15., csütörtök 21:25

Május elején nyissák ki az evangélikus gyülekezetek a templomokat – javasolja a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa.

Emellett továbbra is fokozott óvatosságot és türelmet kérnek az egyház tagjaitól, és azt javasolják, hogy április végéig online módon tartsák az istentiszteleteket.

A templomok megnyitását a húsvét ünnepe utáni negyedik vasárnaptól, vagyis

május elejétől tartják reálisnak a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett.

Ide tartozik a templom- és kézfertőtlenítés, minimum másfél méteres távolság megtartása, a kötelező maszkviselés, rövid istentiszteletek tartása kevés énekkel, egyelőre úrvacsora nélkül, lehetőség szerint regisztrációval.

A püspökök azt is kérik, hogy a gyülekezetek a templomok nyitása után is közvetítsék az istentiszteleteket.

Rovatok