Index Vakbarát Hírportál

Egyre több a kerékpáros turista a Balatonnál

2021. április 16., péntek 07:07

A Balatonnál a vasúti közlekedésben idén nyáron már a 2019. évihez hasonló utasforgalom, a kerékpáros turizmusban pedig robbanás várható − hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) közlekedésfejlesztési online fórumán.

A Balaton felé tartó, illetve ott közlekedő vonatokon már tavaly is nőtt a kerékpárjegy-értékesítés. A MÁV-csoport ezért a maximumra növeli a kerékpárszállítási kapacitásait − mondta Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese. Kiemelte: június 19-től az északi part egy szakaszán befejezett villamosításnak köszönhetően sűrűbb és gyorsabb lesz az utazás.

Átszállás nélkül, modern, klímás, alacsonypadlós Flirt motorvonatokkal lehet majd utazni Budapesttől Balatonfüredig.

Az éjszakai bagolyvonatok a korábbi szezonokhoz képest gyakrabban közlekednek majd.

Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója szintén arról számolt be, hogy tavaly nőtt a kompokon szállított kerékpárok száma a korábbi évhez képest. A „boom” pedig az idén  folytatódott.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. vezérigazgató-helyettese a kerékpárút-fejlesztésekről elmondta, hogy mind a Budapest−Balaton, mind a Balatoni Bringakör nyomvonala körül akadnak viták, amelyek késleltethetik a kivitelezést. Megkezdődött a Siófok−Pécs útvonal megvalósításának előkészítése, ami összesen 174 kilométernyi kerékpárút-fejlesztést jelent. A Zalaszentiván−Kehidaskustány (EuroVelo 14) közötti közel 11 kilométeres kerékpárút tervezését az idén befejezik.

Rovatok