Index Vakbarát Hírportál

Hozzájárulásuk nélkül szállhatnak rá a magyar egészségügyi dolgozókra

2021. május 7., péntek 20:05

Még a hozzájárulása sem kell az egészségügyi dolgozóknak ahhoz, hogy bármikor ellenőrizzék őket – derül ki a Belügyminisztérium Szabó Tímeának küldött válaszából.

A Párbeszéd frakcióvezetője azt követően fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez kérdésével, hogy kiderült, több egészségügyi dolgozóval úgynevezett megbízhatósági vizsgálattal kapcsolatos beleegyező nyilatkozatot akartak aláíratni a munkáltatóik. Ebben egyebek között az áll, hogy az egészségügyi alkalmazott tudomásul veszi, hogy munkavégzése az Rtv. alapján „megbízhatósági vizsgálat” alá vonható.

Szabó Tímea április 22-én benyújtott kérdése úgy hangzott:

Kérem Miniszter Urat, hogy adjon magyarázatot arra: miért kell ilyen nyilatkozatot aláírniuk ezeknek a munkavállalóknak, és mi köze van az egészségügyi dolgozóknak a rendőrségről szóló törvényhez?

Másnap az derült ki, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) tévedésből küldött ki megbízhatósági vizsgálatokkal kapcsolatos nyilatkozatokat a kórházaknak. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) azt közölte, hogy az ügy tisztázása érdekében felhívták a Nemzeti Védelmi Szolgálat Főigazgatóját. A Farkas László dandártábornok által adott tájékozgató szerint nincs ilyen előírás és nem is lesz, az OKFŐ adminisztrációs tévedéséből ment ki a levél.

A Kontrát Károly államtitkár által szignózott mai szűkszavú belügyminisztériumi válaszból azonban az derült ki, hogy a vizsgálat így is lehetséges, csak éppen az alkalmazottak hozzájárulása sem kell.

A Rendőrségről szóló törvény 2021. január 1-jétől hatályos módosítása alapján az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állók megbízhatósági vizsgálat alá vonhatók. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény alapján ehhez nem szükséges hozzájáruló nyilatkozat aláírása

 – olvasható a dokumentumban.

Rovatok