Szombaton este azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán bejelentette, hogy elértük az ötmillió beoltottat, a Magyar Közlöny legfrissebb számában meg is jelent a Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett határozat a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelet hatálybalépéséről.
A határozatban az áll, hogy a belügyminiszter megállapította, a kormányrendelet hatálybalépésének feltétele, azaz az ötmilliomodik, koronavírus elleni védőoltás első dózisának beadása május 22-én teljesült, ezzel „a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának ötödik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 264/2021. (V. 21.) kormányrendelet 14. § (1) bekezdése alapján az új rendelet
2021. május 23-án, Vasárnap hatályba lép.
Így hivatalosan is a lazítások újabb mérföldkövéhez érkeztünk. Vége a kijárási korlátozásnak, a közterületi maszkhasználatnak és a távolságtartásnak.
Pénteken a Magyar Közlönyben is megjelent, hogy pontosan milyen szabályok lépnek érvénybe. Nézzük, mik a legfontosabb döntések:
A magyar kormány egyébként egyedüliként a világon, az átoltottsági számokhoz igazítva, fokozatosan enyhített az korlátozásokon. 2,5 millió beoltottnál rövidítettek a kijárási korlátozáson, és kinyithattak a szolgáltatások. 3,5 millió beoltottnál a vendéglátósok megnyithatták a teraszokat, négymilliónál pedig a védettségi igazolvánnyal rendelkezők kaptak kedvezményeket. Részletesebben itt írtunk arról, melyek voltak az átoltottsághoz igazítva a legfontosabb enyhítések.