Index Vakbarát Hírportál

Pikó András a lakástörvényről: a kisebb lopás is lopás

2021. május 26., szerda 13:14

Csak az ellenállás, csak a tiltakozás vezet eredményre – fogalmazott Pikó András, Józsefváros polgármestere legfrissebb Facebook-bejegyzésében arra a módosításra reagálva, hogy csak a főváros világörökségi részére vonatkozóan fogja támogatni a kormány a lakástörvény módosítását.

A polgármester úgy véli, a lakástörvényben elért fordulat polgármesterek és civilek egyöntetű tiltakozásának az eredménye, és példát mutattunk, hogy lehet bal- és jobboldali polgármestereknek, szakmának és civileknek összefogni.

A kormány lépése azt is mutatja, hogy a törvényjavaslat mellett felhozott érveik mind hamisak voltak

– hangsúlyozta Pikó András. Felhívta azonban a figyelmet arra is, hogy jobb lesz szárazon tartani a puskaport, mert mert a kisebb lopás is lopás.

Nem az összes önkormányzatot, csak néhányat csinálnak ki. Nem az összes lakást, csak néhányat játszanak át a haveroknak. Ettől ez még rablás

– emelte ki a polgármester, és kiegészítette azzal, hogy elvárják, hogy a kormány valamennyi érintett kerület polgármesterével tárgyaljon a lakástörvényről és általában a lakhatásról, hiszen továbbra sincs kormányzati lakáspolitika.

Rovatok