Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: Ha azt hiszik, hogy megúszhatják, tévednek

2021. május 27., csütörtök 06:33 | aznap frissítve

A főpolgármester szerint igazán kár a sunnyogásért lakástörvény ügyben, szerinte egyértelmű, hogy megint a kiváltságosakat akarták helyzetbe hozni. A javaslatot illetően kritika van jobbról és balról is egyaránt.

A lakástörvény körül méltatlan színjáték zajlik, és ebben minden benne van amit ma Magyarország kormányáról, annak szándékairól és kormányzóképességéről tudni kell. Így reagált a Facebookon arra a hírre Karácsony Gergely, hogy a lakástörvény módosítása csak Budapest világörökség részére vonatkozik majd.

A főpolgármester bejegyzésében kiemeli, hogy a szándék „csak a szokásos”: a kiváltságosak, a kevesek gazdagodásának biztosítása a többség kárára. Azt írta, a módosítás olyan szakértelemmel készült el, hogy azzal felélesztették volna a lakásmaffiát, kidobták volna a kukába a teljes önkormányzati bérlakás-szektort, sok ezer nehezebb sorsú ember elérhető árú lakhatását.

Úgy véli, mivel még a fideszes polgármesterek között is akadt olyan, akinek ez annyira sok volt, hogy nyilvánosan szót emelt ellene, kedd éjjel jött az újabb módosítás.

Igazán kár a sunnyogásért, nyugodtan írjanak egy törvényt arról, hogy a Fidesz zsoldjában álló bértollnokoknak, meg az általuk kijelölt kiváltságosoknak az adófizetők biztosítsanak méltó lakhatást, lehetőleg ingyen, lehetőleg a legdrágább városrészekben, lehetőleg jó nagy lakásokban

– fogalmazott, hozzátéve, a kormány tagjai azt hiszik, hogy ezt is megúszhatják, akkor tévednek.

Váratlan fordulat

Mint megírtuk, a kormány váratlanul kihátrált a lakástörvény ügyében. A fideszes Böröcz László által benyújtott, nagy port kavaró tervezetéről tegnap kezdtek vitázni az Országgyűlésben. Még a parlamenti vita előtt Böröcz László azt írta Facebook-oldalán:

Az I. kerületi műemlék lakásokban élők 732 aláírást gyűjtöttek össze helyzetük rendezéséért, és 506-an töltötték ki az ezzel kapcsolatos kérdőívünket. Amikor foglalkozni kezdtem a kérdéssel, rengeteg további megkeresést kaptam, így bővült az érintettek köre. Mivel a tágabb kört illetően nincs konszenzus, ezért módosítani fogjuk a törvényjavaslatot. 

De a civilek akcióját is megzavarta a szerdai váratlan bejelentés. Gosztonyi Géza, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke szerint, ha a jogszabályt az eredeti terveknek megfelelően fogadják el, akkor az azzal fog járni, hogy nőni fog a hajléktalanok száma. 

A törvényjavaslat az eredeti formájában kötelezővé tette volna az önkormányzatoknak, hogy nagyon kedvező áron eladják ezeket az ingatlanokat, ha a bérlők jelzik vételi szándékukat.

Egyébként az ügyben több városvezető is megszólalt. Elsőként a nyílt levélben fejtette ki a véleményét a XVI. kerületi polgármester. A fideszes Kovács Péter marhaságnak tartja a lakásprivatizációs javaslatot. A fideszes Cser-Palkovics András székesfehérvári és Dézsi Csaba András győri polgármester sem tartják jó ötletnek. Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármestere szerdán a lakástörvény módosítása ügyében pedig úgy reagált, hogy győztek a civilek és a polgármesterek, de folytatni kell a tiltakozást. 

A lakástörvényről a parlament előreláthatólag június 14-én fog szavazni.

Rovatok