Index Vakbarát Hírportál

Budai Gyula a Nemzeti Lovardában várt Fekete-Győr Andrásra

2021. május 31., hétfő 06:41

Úgy tűnik, nem sikerült megegyezésre jutnia a fideszes Budai Gyulának és Fekete-Győr András Momentum-elnöknek abban, hogy pontosan miképp is mérjék össze fizikai erőnlétüket. Az ellenzéki politikus futóverseny keretében tervezte a küzdelem lebonyolítását, a kormánypárti képviselő azonban inkább kettesfogathajtó-versenyt preferált. Fekete-Győr András eredetileg Németh Szilárdot is kihívta, de ő nem állt elő érdemi javaslattal ez ügyben. 

A politikusok üzengetése még januárban kezdődött azt követően, hogy a momentumos politikus felvetette, ne közpénzből fizessék Orbán Gáspár brit katonai elitakadémiai képzését.

Mivel lelkes érdeklődők egy csoportja megszervezett a megmérettetés céljából egy Facebook-eseményt, Fekete-Győr András meg is jelent a Margitszigeten a megjelölt időpontban, ahol csalódottan konstatálta, hogy a két kormánypárti országgyűlési képviselő nem jött el.

Budai Gyula aztán az esti órákban reagált, és hamar ki is derült, hogy kommunikációs baki állhat a mindent eldöntő viadal elmaradása mögött: Fekete-Győr András ugyanis állítólag elfelejtette őt meghívni. Pedig mint közölte, ő a Nemzeti Lovardában várta, ahol nemzetközi díjugrató versenyt tartanak.

Kedves András, fuss ide, és még talán egy lovat is kapsz, amire felpattanhatsz!

 – tette hozzá.

Rovatok