Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely már nyáron a tavaszt várja

2021. június 5., szombat 16:06

Karácsony Gergely főpolgármester Kossuth téri beszédével zárult a járványidőszak első tüntetése szombat este Budapesten. Jámbor András képviselőjelölt, korábbi Mérce-főszerkesztő a Fudan Egyetem ellen, a Diákvárosért hívta utcára az embereket.

Karácsony Gergely beszédében világossá tette, hogy nem a kínai emberek ellen tüntetnek, még csak nem is Kína ellen, bár egy világ választja el őket egymástól, amikor emberi jogokról, demokráciáról van szó, de „megvan nekünk a magunk baja a diktátorokkal”. Amit nem akarnak, az a magyar adófizetők pénzén felépített kínai elitegyetem, amit akarnak, az a Diákváros.

Szerinte ennyi pénzből csodálatos dolgokat lehetne csinálni, fel lehetne számolni a gyermekszegénységet, vagy 500 milliárd forintból Jakab Péter ötvenezerszer szólhatna be Kövér Lászlónak.

Karácsony Gergely szerint a Fudan-ügy arról szól, hogy uralkodhatnak-e Magyarországon olyanok, akik a politikát uralkodásként fogják fel szolgálat helyett. Hogy lehet-e az országban olyan kormány hatalmon, aminek csak a hatalom fontos. Hogy az ország dönthet-e végre a saját sorsáról, hogy leszünk-e szabad nemzet, hogy a politika a mi életünkről szól-e.

A Fudan-ügy a Fidesz végső és teljes erkölcsi öngyilkossága.

A Fudan-ügy leleplezi azt, hogy minden szavuk hazugság, hogy minden ragaszkodásuk értékekhez csak ravaszkodás. Leleplezi azt, hogy számukra semmi sem szent – sorolta Karácsony Gergely, azzal folytatva, hogy az egykori suta kamaszok öltönyös nagyemberek lettek, helikopterrel járnak, jachtoznak.

A hatalom, aminek nincs erkölcsi célja, Magyarország legnagyobb problémája most.

Meg akarják mutatni, hogy nem a miniszterelnöknek van országa, hanem az országnak van miniszterelnöke.

„A Fudan-üggyel kezdjük Magyarország visszafoglalását a hatalomtól” – hangsúlyozta a főpolgármester, aki a konzultáció kitöltésére, az ellenzéki előválasztáson való részvételre, és a 2022-es szavazásra buzdított.

Baranyi Krisztina: Kína a mi pénzünkből építi a trójai falovát

Itt mi vagyunk a többség

– kezdte beszédét Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, majd szelfizett a tömeggel.

Szerinte az egyetemet működtető alapítványban az államnak nem lesz többségi tulajdona, így nem vonatkoznak a beruházásra a közbeszerzési szabályok, közpénzből létrehozott magánvállalkozást látunk.

Baranyi Krisztina a Fidesz-szavazókhoz is szólt, „a kedves KDNP-tömegbázis” szófordulat röhögést és tapsot váltott ki a tömegből.

A polgármester arra emlékeztette a kormánypárt támogatóit, hogy Orbán Viktor mekkora kanyarokat tett politikai pályája során, és a Fudan-beruházást közvetlenül érintő témákban is. Balog Zoltán egykori miniszter még tibeti zászlót lengetett, később már rendőrök állították elő a tibeti zászlót lengetőket. A miniszterelnök korábban a hitelek felvételét tartotta a legnagyobb veszélynek, most pedig hitelt veszünk fel Kínától.

Baranyi Krisztina leszögezte, hogy ők a Diákváros felépítésére szerződtek, mert az a magyar egyetemeken tanuló, vidékről felvett hallgatóknak épülne, és nem azoknak, akik képesek hárommillió forintos tandíjat fizetni. „Az Országháznál tízszer nagyobb lenne a Fudan Egyetem budapesti campusa, ekkora egyetemen képeznének több ezer szakembert, akire a Kínai Népköztársaság diplomáciája és titkosszolgálata aranytartalékként tekinthet Európában”.

Kína még a saját trójai falovát is a mi pénzünkből építi meg.

Arra buzdította a tömeget, hogy mindenki vegyen részt a Fudan Egyetemről szóló konzultáción, hogy erőt mutassanak, "üzenjünk Pekingnek úgy, hogy azt Felcsúton is meghallják!".

A beszédeket két meglepetésvendég szakította meg, színpadra lépett Szabó Benedek és a Fran Palermo énekese, Henri Gonzalez is.

„Lakhatást, demokráciát, jogállamot!"

Gede Márton és Őze Sándor aktivisták, a lakhatási szervezetek nevében (A Város Mindenkié, Utcáról Lakásba Egyesület, Utcajogász) arról beszéltek, hogy a lakhatási válság tömegeket érint, a kormány pedig nem tesz semmit. Pusztítóan egyenlőtlen lakhatási támogatásokat említettek, és kitértek az önkormányzati bérlakásokat érintő privatizációs javaslatra is. Szerintük onnan is el akarják venni a segítséget, ahol még akad.

Nem lehetne a Fudan Egyetemre szánt pénzt szociális lakások építésére fordítani? - tették fel a kérdést.

Lakhatást, demokráciát, jogállamot!

– zárták beszédüket.

„Az országot eladósító elitegyetem nem a miénk”

A Hallgatói Szakszervezet részéről Bereczki Áron arról beszélt, hogy „az országot eladósító elitegyetem nem a miénk”, mert az kizárólag az elit érdekeit szolgálja, „a mi valóságunk a tomboló válság”.

Bereczki Áron szerint a diákokat cserben hagyták, néhány kiváltságostól eltekintve hallgatóként is dolgozniuk kell, hogy meg tudjanak élni, de a koronavírus letarolta a munkaerőpiacot, aminek a diákok voltak az első áldozatai.

A problémát rendszerszintűnek látja, ezért rendszerszintű megoldásra van szükség, a Diákváros megvalósítását fontos lépésnek tartaná, mert így rengeteg diák juthatna tisztességes és megfizethető lakhatáshoz.

A Diákváros a miénk, a szabad lakhatás a miénk!

Jámbor András: Meg fogjuk akadályozni, hogy eltöröljék a Diákváros-projektet

A tüntetés szervezője beszédében hangsúlyozta, hogy sok apró tettel kell megharcolniuk a Diákvárosért, miközben szükség van kollégiumi férőhelyekre, bérlakásokra, lakhatásra. A képviselőjelölt szerint, utalva Mészáros Lőrincre, az, aki nem daruval emelteti be a széfjét a villájába, az tudja, hogy lakhatási válság van. Akinek nem nő magától a lakása, az tudja, hogy százezreknek okoz gondot a lakhatási költség előteremtése havonta, és milliók élnek rossz körülmények között.

Ezért tartja szimbolikusnak a Fudan és a Diákváros ügyét, pont a kormányzat lakhatási csúcsprojektjét törölnék el. Eddig közel 15 ezer aláírást gyűjtöttek össze, konzultációt kezdeményeztek, utcákat neveztek át, most pedig tüntetnek.

Meg fogjuk akadályozni, hogy eltöröljék a Diákváros-projektet

Ha kell, akár oda is láncolják magukat, ha kell sátortábort építenek, de ez a terv így nem valósulhat meg.

"Orbán takarodj!" - skandálta a közönség a beszéd után.

Megtelt a Kossuth tér

A tüntetők a Hősök teréről indultak a Kossuth térre, tudósítóink szerint a tömeg békésen sétált, elszórtan vannak olyan skandálások, mint a

város, város, diákváros!

Helyszíni kollégáink szerint a Kossuth tér megtelt emberekkel, kivetítő nincs, de a hangosítás jó.

Mit keres Micimackó a tüntetésen?

Plüss Micimackókkal és áthúzott verziókkal is lehet találkozni a tömegben. Valószínűleg azért döntöttek a tüntetők a mackó bevetése mellett, mert az internetezők évekkel ezelőtt Micimackóhoz kezdték hasonlítani Hszi Csin-ping kínai elnököt, később pedig betiltották a Barátom, Róbert Gida című filmet.

Az államtitkár szerint politikai hisztériakeltésről van szó

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján politikai hisztériakeltésnek nevezte a tüntetést, szerinte alaptalan pletykák és sajtóinformációk miatt tiltakoznak a szervezők.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy még csak a tervezésnél tart a folyamat, ezért sincs értelme a tiltakozásnak. A költségekről és a megvalósításról csak 2022 második felében várható döntés.

Mint arról korábban beszámoltunk, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester közzétette a törvényjavaslathoz csatolt térképet, ez alapján a Fudan Egyetem kapja meg a Diákváros területének jelentős részét. Az ellenzéki politikusok emellett kritikaként szokták felhozni a Kínai Kommunista Párt befolyását, valamint azt is, hogy kínai hitelből épülne a campus.

Politikusok a tömegben

Fekete-Győr András magyar, Szél Bernadett tibeti zászlóval demonstrál.

Tudósítóink a Kodály körönd felőli oldalon látták a tüntetés fő szervezőjét, Jámbor Andrást, az országgyűlési képviselő Szabó Tímeát, valamint Juhász Péter visszavonult politikust. Tüntet Fekete-Győr András Momentum-elnök, a szocialista Kunhalmi Ágnes és Szél Bernadett független képviselő is.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes az Index kérdésére a helyszínen elmondta, nem fogalmazna meg konkrét célszámot, de azt látja, hogy eltökélt, jókedvű emberek vannak, akik gondolkodnak az ország és a város sorsáról.

A Diákvárosért tüntetnek

Jámbor András, a Mérce volt főszerkesztője, a Szikra Mozgalom színeiben az ellenzéki előválasztás jelöltje szervezett demonstrációt „Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen!” címmel, a Fudan Egyetem budapesti campusának építési tervei miatt.

A gyülekezés az Andrássy úton a Kodály körönd és a Hősök tere kisföldalatti-megálló közötti szakaszon lesz, és 16 órakor indulnak a Kossuth térre. Az esemény leírásából az is kiderül, hogy a védettséggel rendelkezők (és a hozzájuk tartozó 18 éven aluliak) a Kodály körönd felől, illetve a Rippl-Rónai utcánál tudnak a rendezvény területére belépni.

Azoktól, akiknek nincs védettségi igazolványa, azt kérik, hogy az Andrássy út Rippl-Rónai utca és Hősök tere kisföldalatti-kijárat közötti szakaszon, kétoldalt a szervizúton keressék a rendezőket.

A menetbe később is be lehet csatlakozni, de figyelni kell a járványügyi korlátozásokra, szabadtéri rendezvény maximum ötszáz résztvevőig tartható, ezért 12 különböző eseményt jelentettek be egymástól kis távolságra.

A felszólalók listája:

(Borítókép: Gombkötő Emma / Index)

Rovatok