Index Vakbarát Hírportál

Tiltakozik a Mazsihisz Bíró László jelölése miatt

2021. június 28., hétfő 13:53

Bár a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) továbbra sem kíván beavatkozni pártpolitikai kérdésekbe, határozottan elutasítja, hogy sajtóhírek szerint Bíró Lászlót jelölje a Jobbik az ellenzéki előválasztáson Borsod megyében – olvasható a Mazsihisz hivatalos honlapján.

A Heisler András aláírásával ellátott hivatalos állásfoglalás szerint a szervezet leszögezi: már a tavalyi borsodi időközi választás alakalmával is hangot adtak annak, hogy méltatlannak tartják Bíró László indulását korábbi antiszemita megjegyzései miatt. Hozzáteszik: már akkor is abban reménykedtek, hogy a jövőben a politikus nevét csak múlt időben kell majd említeni.

Remélik, hogy a kirekesztő eszméket valló magyar embereknek a közéletben jövőjük nem, csupán múltjuk lehet. 

A Jobbik hétvégén jelentette be, hogy a tavaly ősszel már megméretett Bíró Lászlót indítja az előválasztáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületében.

Rovatok