Index Vakbarát Hírportál

Buszról rángatott le és akart megerőszakolni egy nőt Budapesten, vádat emeltek ellene

2021. július 12., hétfő 16:49 | aznap frissítve

Az ügyészség szexuális erőszak bűntettével vádolja azt a külföldi férfit, aki buszról rángatott le és akart megerőszakolni egy nőt Budapesten – olvasható az ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a vádlott, egy 27 éves jemeni állampolgárságú férfi március 27-én kora reggel egy autóbuszon utazott a sértettel. A férfi a VIII. kerület, Kálvária téri megállónál rátámadt a nőre, a kabátjánál fogva lerángatta a buszról, majd hátulról átkarolta a sértettet, kabátjának és nadrágjának cipzárját lehúzta, majd erőszakosan fogdosni kezdte.

A sértett próbált kiszabadulni a vádlott fogásából, miközben többször segítségért kiabált. A dulakodás alatt a férfi felemelte és a földre dobta a sértettet, majd ráült és továbbra is lefogta, hogy a nővel további szexuális cselekményt végezzen – olvasható a közleményben. A nő segítségére végül járókelők siettek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) VIII. kerületi nyomozói a férfit elfogták és vele szemben a nyomozást lefolytatták. A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit szexuális erőszak bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetést, valamint Magyarország területéről történő kiutasítást indítványoz a vádiratban

– írja az ügyészség. 

Rovatok