Megrázó történetekről számolt be lapunknak olvasónk, aki rövid időn belül kétszer is rémálomba illő szituációba keveredett a tömegközlekedésben. A szexuálpszichológus szerint függetlenül attól, hogy történt-e tényleges erőszak, a hasonló esetek komoly lelki traumát okozhatnak, és egy későbbi párkapcsolatra is kihathatnak.
Az Index nemrég Wirth Judittal, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) szakértőjének a segítségével járt utána, hol húzódnak meg napjainkban a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos határok. Tettük mindezt azért, mert a közelmúltban Bicskén egy férfi rácsapott egy nő fenekére, aki ezt követően feljelentést tett. Hasonló helyzetben bizonyára csak kevesen mertek volna idáig elmenni.
A NANE szakértője szerint a jelenség hátterében az áll, hogy nem mindenki szeretné vállalni az esetleges áldozathibáztatást, amely a társadalom és a rendőrség részéről is gyakori reakció.
Ugyanakkor az utóbbi idők nagyobb port kavart eseteiből is látszik, mennyire fontos, hogy a nők ne adják fel a tisztességes, a sérelmüket teljes mértékben elismerő jogi eljárásokhoz való jogukat
– mutatott rá a NANE szakértője.
Gyakran az áldozatok utólag megbánják, hogy közvetlenül a támadás után nem merték megtenni a lehetséges jogi lépéseket. Ez történt olvasónkkal is, akiben a korábbi cikkünk nyomán fogalmazódott meg a közlés igénye, és történetét meglepő őszinteséggel mesélte el az Indexnek.
2019 áprilisában délután fél 3 körül szálltam fel a leginkább kis- és középiskolásoktól hemzsegő buszra, ahol a fárasztó nap után végre nyugalomra leltem
– kezdte lapunknak az ekkor még gimnazista lány.
„Zenét hallgattam, ahogy szoktam, nem vágytam másra, mint kicsekkolni a világból, de a törekvésemet egy idegen férfi mellém huppanása zavarta meg. Nem tudtam ki ő, féltem attól, hogy ismerem, és esetleg beszélgetnem kell vele. Így csak periférikusan láttam az alakját, úgy állapítottam meg a nemét. Egy kis idő után egyre szorosabban húzódott felém, éreztem, ahogy a teste a testemhez ér, és már-már a busz falához szorít. Nem ijedtem meg, továbbra is csukva tartottam a szemem, és igyekeztem a zenére figyelni. Mindez csak addig sikerült, amíg valami furcsa, édeskés illatot nem éreztem. Nem mertem odanézni, féltem a vélt látványtól, miközben arra gondoltam, hogy biztos csak az én fantáziám ilyen mocskos.
Mégis, mintha a szemem sarkából láttam volna, hogy a férfi a karját le és fel ütemesen mozgatja.
Sztornóztam a fejemből a bevillanó képeket, mondván, hogy csupán a képzeletem puszta torzszüleményei azok, meg egyébként is fél 3 van, a busz telis-teli gyerekekkel, ki tenne hát ilyet?” – tette fel a kérdés magának a 19 éves fiatal, akinek hamar rá kellett jönnie, hogy a valóság sokkal mocskosabb, mint a fantáziája.
„Már éppen kezdtem hozzászokni a szaghoz, és a mozdulatsor sem tűnt fel többé, amikor egy átgondolatlan mozdulattal a fejem balra billentve megláttam a mellettem ülő férfi merev péniszét, ahogy a nadrágját letolva önkielégítést végez éppen.
Ekkor láttam életemben először péniszt.
Megijedtem, nem mertem jelezni szándékom, miszerint leszállnék, féltem tőle, féltem szólni akárkinek, bárkinek, és úgy éreztem, nem vagyok érdemes arra, hogy egy buszt miattam vonjanak ki a forgalomból. Úgy éreztem, nem vagyok sem méltó, sem fontos annyira, hogy bárki számára jelezzem az általam elszenvedett abúzust. A mulasztásom azóta bánom, nem kellett volna hagynom, hogy előttem leszálljon a férfi, aki egyébként a járművet elhagyva egy kaján mosollyal még vissza is kacsintott rám” – idézte fel az emlékeit a hölgy, aki egy évvel később, már a koronavírus-járvány idején egy kísértetiesen hasonló történetbe keveredett, ezúttal egy budapesti villamoson.
„Az ablak üvegében egyszeriben arra lettem figyelmes, hogy egy férfi rikító piros melegítőnadrágban intim tájékon fogdosni kezdi magát. Akaratlanul is odanéztem, jól láttam-e, vagy tévedtem.
Folytatta, ekkor láttam, hogy feltehetőleg fehérneműt sem viselt, ezért látszott provokatív módon, jól kivehetően a pénisze a nadrágján át.
Az utazás alatt végig simogatta magát egészen Zuglóig, amikor a vasútállomáshoz érkezve lepattantam a járműről, és elrohantam a helyszínről. Nehéz megfogalmazni, hogy miért nem éltem a bejelentés lehetőségével ez alkalommal sem” – mondta olvasónk, majd hozzátette, hogy minden rossz élmény ellenére nem szeretné az összes férfit lejáratni, egy kalap alá venni.
A lapunk által megkérdezett szexuálpszichológus szerint komoly gond, hogy az áldozatokat gyakran a közvetlen környezete sem veszi komolyan, de a rendőrség és a társadalom is hajlamos elbagatellizálni a történteket, így nem csoda, hogy a többség nem mer segítséget kérni.
„Emellett a lányok egy jelentős részét kiskorától fogva arra nevelik, hogy legyenek csendesek és visszafogottak, így ők sokkal könnyebben belesimulnak az alárendelt szerepbe ahelyett, hogy érvényesítsék a saját érdekeiket. Szintén általános reakció, hogy az áldozatok saját magukban keresik a hibát, mintha egy rövid miniszoknyával, egy kivágott felsővel vagy egy rosszul megválasztott pózzal maguk kényszerítenék ki az ilyen típusú bűncselekményeket, pedig az öltözék ebből a szempontból semmit sem számít” – jelentette ki az Indexnek Rekvényi Katalin szexuálpszichológus, utalva arra a felmérésre, amelyben börtönben lévő férfiaktól kérdezték, hogy ha választaniuk kellene, kire támadnának rá az utcán.
Érdekes módon a felvételen sétáló nők közül nem arra mutattak, aki feltűnő ruhát viselt, hanem arra, akinek a testtartása azt sugallta, hogy gyenge, elesett.
Ők azok a bizonyos könnyű prédák, akik vélhetően nem kiabálnak, nem próbálják megvédeni magukat. Ez tehát az elsődleges szempont.
A szakember szerint szintén gyakori tévhit, hogy csak a durva erőszakot, bántalmazást átélt nők szenvedhetnek traumát, vagyis olyan pszichés sérülést, amely az egyénben félelmet, szorongást generál.
„Nem lehet tudni, hogy kiben mi indít el negatív folyamatokat, de általánosságban elmondható, hogy minél fiatalabban élünk át hasonlót, annál nehezebben tudjuk azt feldolgozni a későbbiekben. Egy felnőtt már hamarabb megbirkózik egy fent említett esettel, de ha az illető akkor lát életében először péniszt, akkor nem kizárt, hogy a későbbiekben azt automatikusan az ijedtséggel köti össze. Komoly belső munka és toleráns partner kell ahhoz, hogy ezeket a rossz benyomásokat, emlékeket felülírjuk” – magyarázta a szexuálpszichológus, aki a lehetséges következményekről is beszámolt:
„Ha ezek bármelyikét tapasztaljuk, érdemes pszichológust, szexuálpszichológust felkeresni, de a NANE segélyhívó vonalán is sokat tudnak segíteni. Emellett léteznek áldozatsegítő csoportok, melyekbe becsatlakozva láthatjuk, hogy a problémánkkal nem vagyunk egyedül” – tette hozzá Rekvényi Katalin.
Kérjük, ha női olvasóinkat érte életük során valamilyen, a fentiekhez hasonló jogsértés, írják meg nekünk a történetüket.
(Borítókép: Csorba Dániel / Index)