Index Vakbarát Hírportál

Fekete-Győr András örült Milák Kristóf győzelmének, aztán jött Budai Gyula: Elmentek a picsába!

2021. július 29., csütörtök 18:56

Terjedelmes Facebook-poszt keretében manifesztálódott a fideszes Budai Gyula dühe, miután megtudta, mit tett Fekete-Győr András Momentum-elnök Milák Kristóf szenzációs olimpiai győzelmét követően:

Örült.

Legalábbis ezt juttatta kifejezésre egy Facebook-bejegyzésben. Budai Gyula úgy fogalmazott, hogy „az olimpia »gyilkos« pártocska elnöke, aki mindent megtett azért, hogy Budapest ne rendezhessen olimpiát, a Facebookon örvendezett a második magyar aranyérmek! Elájulok ezen a csávón! A kaméleon hozzá képest egy színtelen része a nagyvilágnak!”

A fideszes országgyűlési képviselő hozzátette, Fekete-Győr ugyanezt játszotta el a részben budapesti rendezésű futball Európa-bajnokságon, amikor is állítása szerint

Mindenféle szarnak elmondta a magyar focit, majd ezek után ott páváskodott a Puskás Arénában a nemzeti válogatott mérkőzésein, és eljátszotta, hogy ő mekkora magyar drukker!

A politikus úgy véli, valójában a Momentum és a teljes ellenzék zsigerből gyűlöli a magyar sportot. Példaként Gyurcsány Ferencet, Dobrev Klárát és Szabó Tímeát említette, akiktől soha nem hallott még gratulációt az olimpiai bajnokok felé.

Az értekezés szerint továbbá valójában a Hosszú Katinka elleni támadások mögött is az ellenzék áll. Úgy vélte, „alig várták”, hogy ne győzzön, és hogy ne úgy ússzon, ahogy szokott.

Na, elmentek a p.csába!

 – summázott a fideszes honatya.

Egyébként Fekete-Győr András a jelek szerint igencsak kitüntetett figyelmet kap a fideszes képviselőtől: legutóbb három bejegyzést is a momentumos politikusnak szentelt, korábban pedig felmerült, hogy futás, esetleg kettes fogathajtó verseny keretében összemérik fizikai erőnlétüket. Három napja „egymás között” megüzente a Momentum elnökének, hogy a Pegasus-ügy nyomán szervezett tüntetés nagyon gyengére sikeredett, miközben állítása szerint „Cseh Katalin európai uniós pénzlenyúlása” lassan ráég a pártra.

Rovatok