Index Vakbarát Hírportál

Óriási tüntetéssel várják szombaton Káslert a Hősök terén

2021. július 29., csütörtök 12:06

Nemcsak egészségügyi dolgozók vesznek részt a szombati demonstráción, hanem a Hallgatói Szakszervezet és a pedagógusok is jelezték, hogy ott lesznek a Hősök terén július 31-én. A tüntetést a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) kezdeményezte, amelyre reményeik szerint elmegy Kásler Miklós miniszter, illetve Jenei Zoltán, az Országos Kórházi Főigazgatóság elnöke is. 

A döntéshozók nem hallgattak meg bennünket a tárgyalóasztalnál, ezért a Hősök teréről kell üzennünk a fizikai és lelki terheinkről és a felelősségteljes munkánk alulfinanszírozottságáról 

– mondta a MESZK elnöke az Indexnek. Kiemelte, időszerű felülvizsgálni a szakdolgozók helyzetét, ugyanis véleménye szerint a magyar egészségügy nem bírja el, hogy további dolgozók távozzanak a szakmából. 

Balogh Zoltán elnök arról is beszélt, hogy a nagygyűlésnek induló kezdeményezésre először csak a szakma tagjait várták, azonban idővel egyre több szervezet jelezte részvételi szándékát, mint például a pedagógusok.

A szervezet legfrissebb tájékoztatása szerint több pedagógusszervezet is biztosította őket, hogy nemcsak egyetértenek a kezdeményezéssel, hanem személyesen is részt vesznek a szombati demonstráción. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) már a múlt héten csatlakozott, majd a Pedagógusok Szakszervezetével (PSZ) egy időben a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma is jelezte részvételi szándékát. Ezzel együtt jelenleg hét országos érdekvédelmi tömörülés jelezte részvételét a megmozduláson, sőt a felszólalók között ott lesz Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke is.

Még az utolsó napokban is szolidaritásukat fejezik ki egyes országos szervezetek. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) szerdán levélben biztosította támogatásáról az egészségügyi szervezetet, amely kiemelte:

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény a szakmai szervezetek tiltakozása ellenére került elfogadásra.

A legnagyobb hazai gyógyászati segédeszköz szakmai szervezet, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ) sem marad távol a szombati eseménytől, amely támogatja a MESZK akcióját, jobb munkakörülményeket, biztonságos munkaeszközöket és béremelést követel. A FESZ álláspontja szerint a betegek kiszolgálásában végzett munkájáért minden egészségügyi szakembernek jár a tisztességes fizetés. Felhívják a kormányzat figyelmét, hogy a gyse-finanszírozásban tizennyolc éve rögzített árak és az euró árfolyamának emelkedése miatt az ágazat számos szereplője a működésképtelenség határára ért, miközben másfél millió segédeszközzel élő embert, évi négymillió receptet szolgálnak ki.

Ugyanakkor arra még nem érkezett válasz, hogy Kásler Miklós emberierőforrás-miniszer tiszteletét teszi-e az eseményen, mint ahogyan a Cser Ágnes vezette Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetétől sem (MSZ EDDSZ) érkezett reakció a meghívásra. Pedig ez utóbbi az a szervezet, amelyet a kormány a jelek szerint tárgyalópartnernek tekint az egészségügyi szervezetek közül, hiszen amíg a tüntetést szervező MESZK-et még tárgyalóasztalnál sem hallgatta meg, addig július elején az Emmi stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Cser Ágnes vezette EDDSZ-szel. 

Cser akkor még úgy számolt be a megállapodásról, hogy már hosszú évek óta „igényes együttműködés” van az Emmi és az általa vezetett szakszervezet között, és azért küzdenek közösen, hogy az egészségügyben dolgozók élet- és munkakörülményei, jövedelme méltó legyen az általuk végzett feladathoz.

A MESZK azt követően jelentette be, hogy demonstrációt szervez, miután a szakszervezet majdnem tízezer résztvevővel felmérést készített. A válaszadók 17,2 százaléka azt állította, hogy egy éven belül tervezi elhagyni az egészségügyet, ha nem történnek érdemi változások rövid időn belül.

A szervezők kiemelték, a szombaton 10 órakor kezdődő demonstráció politikamentes rendezvény. 

(Borítókép: Kásler Miklós. Fotó:  Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok